Tech

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Microsoft gigaüzletét

Hakan Nural / Anadolu Agency via AFP
Hakan Nural / Anadolu Agency via AFP

Az Európai Bizottság, szembemenve a brit trösztellenes szervezettel jóváhagyta a Microsoft 69 milliárd dolláros akvizícióját, mely során a cég megvásárolná a Call of Duty, valamint a World of Warcraft sikerjátékokat jegyző Activision Blizzardot – írja a Verge.

Mint azt indokolásukban kiemelték, még ha a Microsoft úgy is döntene, hogy megtagadja az Activision játékait a konkurens PlayStationtől, az nem károsítaná jelentősen a versenyt a konzolok piacán. Az uniós szabályozók azonban az Egyesült Királyság testületéhez hasonlóan azt állapították meg, hogy a felvásárlás bizony károsíthatja a versenyt a PC-s és konzolos játékok felhőalapú játékszolgáltatásainak piacán.

A Microsoft korábban azt ígérte, 10 évig minden konkurens számára lehetővé tenné az Activision játékainak szabad elérését. Ehhez most néhány kiegészítést tett hozzá pluszban az EU-s bizottság. Az uniós fogyasztóknak eszerint ingyenes licenszt kell biztosítani ahhoz, hogy bármely felhőalapú játékstreaming-szolgáltatón keresztül elérhessék az összes jelenlegi és jövőbeli Activision Blizzard PC-s és konzoljátékot.

Margrethe Vestager, az Európai Bizottság versenypolitikáért felelős ügyvezető alelnöke szerint a Microsoft által felajánlott kötelezettségvállalások minden felhőalapú játékstreaming-szolgáltatás esetében lehetővé teszik a szabad hozzáférést, ez pedig fokozza a versenyt és a piac növekedését is.

Az Európai Bizottság döntése mindössze egy hónappal azután vált hivatalossá, hogy a brit versenyhatóság április végén közölte: blokkolják a játékipar eddigi legnagyobb üzletét. A trösztellenes szervezet szerint a Microsoft által korábban javasolt megoldások nem tudnák hatékonyan kezelni a felhőalapú játékok ágazatát érintő aggályokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik