Tech

Víz nyomaira bukkanhattak a Marson

A Mars ma egy igen barátságtalan világ, a távoli múltban azonban sokkal kedvezőbbek voltak a helyi a körülmények. Évmilliárdokkal ezelőtt a bolygónak sűrű atmoszférája volt, felszínén pedig nagy mennyiségű folyékony víz terült el. Elképzelhető, hogy ekkoriban az élet is megjelent az égitesten.

A víz nyomait régóta keresik a különböző robotizált missziókkal. Egy új, a kínai Tianven-1 küldetéshez tartozó Csurong rover adatain alapuló vizsgálat szerint a víz a véltnél tovább lehetett jelen a Marson – írja a Universe Today.

A Kínai Tudományos Akadémia szakértői szerint a marsjáró sóban gazdag, repedésekkel és lerakódásokkal tarkított dűnéket figyelt meg az Utopia Planitia nevű régióban. Ez a térség a Naprendszer legnagyobb becsapódási krátere.

Ez arra utal, hogy néhány százezer éve még víz lehetett a környéken.

Csin Csiaoguang és kollégái tanulmányukban arról számolnak be, hogy a Csurong úgynevezett barkánokat dokumentált. Ezek a dűnék a Mars északi féltekére, illetve a földi sivatagokra jellemzőek, és a szél miatt jellegzetes, félhold alakú formát öltenek.

MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

A csapat szerint a képződményeken olvadó jégből és hóból származó, ásványi sókkal kevert vízlerakódások vannak. A kutatók úgy gondolják, hogy az anyagok legkorábban 1,4 millió, legkésőbb 400 ezer éve keletkeztek.

A korszakban a marsi körülmények már sokban hasonlítottak a maiakra. A szakértők bíznak benne, hogy friss eredményeik hozzájárulhatnak a későbbi kutatásokhoz és a marsi élet lehetőségeinek vizsgálatához. A csapat elképzelhetőnek tartja, hogy időszakosan, kis foltokban még ma is előfordul folyékony víz a vörös bolygón, ahol akár az élet is elboldogulhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik