Tech

Ez nem sci-fi: itt a program, ami szavakká alakítja a gondolatainkat

fotografixx / Getty Images (illusztráció)
fotografixx / Getty Images (illusztráció)

Régóta folynak tudományos kísérletek annak érdekében, hogy valaki gondolatait képesek legyenek írott szöveggé átalakítani. Évtizedeken át szinte lehetetlennek tűnt ez a feladat veszélyes műtétek nélkül, azonban az austini Texasi Egyetem kutatóinak úgy tűnik, sikerült létrehoznia egy működőképes dekódert – írja az IFLScience.

A szakemberek szerint az agy szkenneléséhez nincs szükség invazív beavatkozásra, például műtétre, és az alanyok által felhasználható szókészlet sincs lekorlátozva. A Nature Neuroscience szaklapban szemantikus dekódolónak nevezett modell több órányi megfigyelésen alapszik, amikor is a páciens funkcionális mágneses rezonanciavizsgálat (fMRI) közben podcastokat hallgat.

Itt feltérképezik az agyi reakciókat, majd a modell ez alapján létrehoz egy szövegfolyamot.

A mesterséges intelligencia alapú dekóder ugyan nem tudja szóról szóra megfejteni az illető gondolatait, de gyakran képes megragadni a gondolatok lényegét. Több, nagyjából 15 órányi gyakorlás után jelentős javulás figyelhető meg, itt a program már az esetek felében képes olyan szöveget előállítani, amely pontosan tükrözi az adott személy gondolatait.

A fejlesztés elsőre sokak számára ijesztő lehet, azonban érdemes belegondolni, hogy a jövőben olyan betegeknek is segíthet, akik fizikailag már nem képesek kommunikálni. A tanulmány egyik vezetője, Jerry Tang kiemelte: szem előtt tartják az aggodalmakat, melyek szerint a jövőben rossz célokra használhatják a programot. Éppen ezért fontos, hogy mindig a páciens beleegyezésével történjen meg a megfigyelés, ezen felül pedig a modellt arra is be lehet majd tanítani, hogy bizonyos gondolatokat ne dekódoljon, amennyiben azt az alany nem szeretné.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik