Tech

Gépekre cserélné közel 8 ezer dolgozóját az IBM vezetője

XH4D / Getty Images
XH4D / Getty Images

Mióta felgyorsult a mesterségesintelligencia-fejlesztés, rengeteg embernek fordult meg a fejében, hogy vajon leváltják-e a munkaerőpiacon az embereket a gépek, vagy pont hogy inkább a segítségükre lesznek. Arvind Krishna, az IBM vezetője rossz hírekkel szolgált, ugyanis szerinte rengeteg munkást már néhány éven belül lecserélhet a mesterséges intelligencia – írja az Interesting Engineering.

Az IBM jelenleg 260 ezer embert foglalkoztat világszerte, és bár korábban 5000 fős létszámleépítést jelentettek be, a vállalat továbbra is felvételt folytat, különösen szoftverfejlesztőket toboroznak. A cégvezető egy, az informatikai iparágat megrengető nyilatkozatában bejelentette: a vállalat fontolgatja, hogy leállítja az emberek felvételét olyan pozíciókba, amelyeket a mesterséges intelligencia is el tud látni.

A Bloombergnek adott interjújában a Krishna kifejtette, hogy a következő néhány évben biztosan lelassítják, de az is lehet hogy teljes mértékben felfüggesztik a felvételt a back-office pozíciókba, és a nem ügyfélkapcsolati szerepkörökbe. Krishna szerint ráadásul „könnyen elképzelhető, hogy a 26 ezer dolgozó 30 százalékát öt éven belül felváltja majd az MI és az automatizálás”.

Ez nagyjából 7800 olyan dolgozót veszélyeztet, akiknek a mindennapi feladatai közé tartozik az adminisztratív feladatok ellátása, a nyilvántartások karbantartása, valamint az adatkezelés. Az olyan hétköznapi feladatok, mint a foglalkoztatást igazoló papírok biztosítása vagy az alkalmazottak részlegek közötti mozgatása, Krishna szerint hamarosan teljesen automatizálttá válik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik