Tech

Ez a fekete lyuk épp a Föld irányába néz

Egy friss tanulmányban a szakértők egy különleges, a Föld felé néző fekete lyukat mutatnak be – írja a Live Science. A kutatók szerint az objektumból távozó anyagsugarak irányt váltottak az idők során.

Az aktív galaxismagok (AGN) egyes galaxisok közepén található falánk fekete lyukak, amelyekből töltött részecskékből álló anyagsugarak, úgynevezett relativisztikus jetek távoznak. Az AGN-eket aszerint csoportosítják, hogy mely részük néz bolygónk irányába.

A PBC J2333.9-2343 egy meglehetősen nagy, mintegy 4 millió fényévre fekvő galaxis. A szakértők korábban úgy vélték, hogy a rendszer egy rádiógalaxis, aktív galaxismagjának relativisztikus jetjei pedig nem láthatóak számunkra.

A friss eredmények viszont azt mutatják, hogy a helyi AGN egy blazár, vagyis éppen felénk néz.

Ez arra utal, hogy az anyagsugarai drámai eltolódást tapasztaltak.

Science Photo Library – MARK GARLICK / Getty Images

„Az volt a hipotézisünk, hogy a szupermasszív fekete lyuk relativisztikus jetje megváltoztatta az irányát, ennek az elképzelésnek a megerősítéséhez pedig sok megfigyelést kellett végrehajtanunk” – mondta a tanulmány vezető szerzője és a Millennium Institute of Astrophysics munkatársa, Lorena Hernández-García. A csapat szinte az egész elektromágneses spektrumban vizsgálta az objektumot, és megállapította, hogy valószínűleg egy blazárról van szó.

Az, hogy mi állt a PBC J2333.9-2343 anyagsugár-változásának hátterében, egyelőre nem tisztázott. Az egyik lehetséges magyarázat, hogy a galaxis összeolvadt egy másik rendszerrel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik