Tech

Így ragyogott a sarki fény a Dunakanyarban

Ahogy korábban megírtuk, február 26-án rövid időre Magyarország területéről is látható volt az északi fény, igaz, a megfigyelést nagyban nehezítette a felhőzet. Tőlünk északabbra, így Hollandiában a fények még látványosabbak voltak.

A jelenség hátterében az állt, hogy egy, a Napon kialakuló fler után nagy mennyiségű töltött részekcse érte el a Földet, majd lépett interakcióba a légkör anyagaival.

A különleges eseményről Kaszás Gergőnek is sikerült felvételeket készítenie a Dunakanyarban, a Prédikálószéknél.

A fótos a Facebookon mutatta be a képeket, bejegyzésében azt írta, az érintett napon gyakorlatilag az ország 90 százaléka felett felhő húzódott. „A képeken jól látható, hogy egy egészen pici tiszta »sáv« állt csak rendelkezésünkre, hogy fotózni tudjuk, ezt (a) rózsaszínes, pirosas csodát” – emelte ki Kaszás Gergő.

A fotós 4 órát töltött a kilátóban, ezalatt nagyjából 1500 képet készített, a sarki fényt viszont csak 7-8 fotón lehetett egyértelműen látni. Kaszás Gergő korábban mindig lemaradt a hazai észlelésekről, a mostani megfigyelésnek ezért nagyon örül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik