Tech

Nagyobb eséllyel kaphat stroke-ot, ha ilyen a vércsoportja

Tunatura / Getty Images
Tunatura / Getty Images

Nagyobb valószínűséggel kapnak agyvérzést 60 éves koruk előtt azok, akik az A vércsoportba tartoznak – írja a Science Alert egy friss kutatás alapján.

A vércsoportok meghatározása a vérben található antigének alapján történik. A legismertebbek természetesen az A és B vércsoportok, amelyeknek számos egyéb variációja létezik, emellett ott van a nullás is. A főbb vércsoportokon belül számos apró eltérés figyelhető meg, amelyek a felelős gének mutációjából erednek. Egy egyesült államokbeli kutatás azonban egyértelmű összefüggést tárt fel az A1 alcsoport génje és a korai stroke kialakulása között.

A kutatók 17 ezer stroke-on átesett személy és közel 600 ezer, szélütést át nem élt ember adatait vetették össze, akiknek a kora 18 és 59 év között volt. A Neurology szaklapban megjelent vizsgálat során a kutatók azt találták, hogy akiknek a genomja az A csoport valamelyik variációját kódolta, 16 százalékkal nagyobb volt az esélye a 60 éves kor előtti stroke-nak, mint a más vércsoportú kontrollszemélyeknél.

A O1 csoport génjével rendelkezők esetében a kockázat 12 százalékkal volt alacsonyabb.

A Marylandi Egyetem érsebésze, Steven Kittner elmondta, egyelőre nem tudni, hogy az A vércsoport miért jár magasabb kockázattal. Ugyanakkor közölte, az extra kockázatnak köze lehet a véralvadási faktorokhoz, például a vérlemezkékhez és az ereket bélelő sejtekhez, valamint más keringő fehérjékhez, amelyek mind szerepet játszanak a vérrögök kialakulásában.

A tanulmány azt is megállapította, hogy a B vércsoportú embereknél életkortól függetlenül mintegy 11 százalékkal nagyobb a stroke valószínűsége az egészséges kontrollcsoporthoz képest. Az A és B vércsoport genetikai szekvenciáját a vénákban kialakuló vérrögök, az úgynevezett vénás trombózis magasabb kockázatával is összefüggésbe hozták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik