Tech

Így robban a WC mikor lehúzzuk

Nature / Boulder University
Nature / Boulder University

Gyomorforgató kutatásba kezdtek a coloradói Boulder Egyetem tudósai, akiknek az volt a célja, hogy demonstrálják, mekkora víztömeg csapódik ki a WC-ből öblítéskor. Mint azt több megvilágított felvétellel is igazolták, bár a tartalom nagy része a csatornába kerül, jelentős mennyiségű aeroszolos folyadék felfelé indul el, ami főleg akkor okozhat gondot, ha a fedél nincs lehajtva – írja az IFLSciene.

A WC-öblítés vírusterjesztési képességéről már jó ideje lehet tudni: a koronavírus-járvány kezdetén is emlékeztettek erre, mint a kórokozók egy lehetséges útvonalára.

A toalett által kibocsátott, kórokozókkal teli mini gombafelhők megörökítéséhez élénkzöld lézereket és fejlett kameraberendezést használtak, hogy megörökítsék az apró vízcseppek mozgását. Ezek a cseppek olyan kicsik, hogy napfényben nem is lehet látni őket, azonban hihetetlen sebességgel képesek haladni. Másodpercenként nagyjából 2 métert tettek meg, 8 másodperc alatt pedig 1,5 méteres magasságig is elértek. A kisebb cseppek akár több percig is elidőzhettek a levegőben.

Boulder Egyetem

Ez nagyjából orrmagasságot jelent, ami a Scientific Reports című folyóiratban megjelent tanulmány szerint előnyös lehet az aeroszolos kórokozók terjedéséhez, tekintve hogy az apró cseppek könnyebben behatolnak az orrba a szőrszálak között. A kutatás egyértelműen bizonyította, miként válhat bárki kórokozók szállítójává pusztán azáltal, hogy meglátogatta az illemhelyet.

Az apró cseppek ráadásul a Covid mellett olyan fertőzéseket is szállíthatnak, mint a kórházi fertőzésekért felelős Clostridium difficile, a vastagbélgyulladást okozó Escherichia coli, vagy a hányással és hasmenéssel járó norovírust, illetve az adenovírust is a levegőbe juttathatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik