Tech

Űrtechnológiai központot építenek Martonvásáron

Űrtechnológiai központ létrehozását kezdte meg a Remred Kft. Martonvásáron – közölte az űripari vállalat csütörtökön az MTI-vel. A mintegy 10 milliárd forintos befektetést igénylő központban komplett kisműholdak és az azokat működtető rendszerek gyártását, összeszerelését, integrációját és tesztelését végzik majd. A létesítmény közel 70 új, magas hozzáadott értékkel rendelkező munkahelyet teremt, és olyan speciális technológiai hátteret fog biztosítani a szakembereknek, amely megfelel a legszigorúbb űripari szabványoknak.

A beruházással a Remred célja, hogy a hazai és régiós űrszektorban való hiánypótlás mellett a kisműhold- és rendszerintegráció európai piacának egyik kiemelkedő szereplőjévé váljon.

A tervek szerint a 2025 első negyedévére elkészülő technológiai központ körülbelül 3200 négyzetméter munkaterülettel rendelkezik majd, amelyből a speciális laboratóriumi terület 1500 négyzetméter lesz.

Ebben helyet kapnak ISO 8-as és ISO 5-ös minősítésű tisztatéri helyiségek, továbbá az űripari szabványoknak megfelelő rezgés-, sokk-, termo-vákuum-, anyagtechnológiai-, EMC- és akusztikus tesztekhez szükséges eszközök is.

A Remred Kft. jelenleg tárgyalásokat folytat a lehetséges nemzetközi és magyar partnerekkel a beruházásról. Zábori Balázst, a vállalat műszaki igazgatója szerint Magyarország űripari fejlődése szempontjából elengedhetetlen egy olyan magyar űripari rendszerintegrátor cég létrehozása, amely képes összefogni a nemzeti űrszektort és versenyképes lehet az Európai Űrügynökség meglehetősen zárt piacán.

Martonvásár, 2022. január 1. A Beethoven Emlékmúzeum, a Brunszvik-kastély 19. század elején angol-gótikus stílusúra átalakított mûemlék épülete, és a kastélypark részlete. Jobbra a Szent Anna tiszteletére emelt kis barokk templom, melyet 1774-1776-ban idõsebb Brunszvik Antal épített Jung Antal pesti építész tervei alapján.
Faludi Imre / MTVA / Bizományosi

Magyarországon az űrtechnológia rohamosan fejlődik, egyre több vállalat alkot maradandót a területen. A Remred Kft. az egyik úttörő magyar űrkutatási csoport által alapított spin-off cég, amely 50 éves tapasztalattal rendelkezik az űrtudományi tevékenységek, illetve az innovatív űripari eszközök fejlesztése, tesztelése és gyártása terén. A vállalat megoldásai és fejlesztései az elmúlt évtizedekben több mint 150 küldetésben bizonyítottak az űrben éles körülmények között, valamint számos jövőbeli nemzetközi űrmisszió szerves részét képezik majd.

A cég jelenleg az űridőjárás és az űrdozimetria (űrsugárzás-mérés) terén gyárt űrpiaci termékeket, valamint egyedi alrendszerek és űripari berendezések európai űripari szabvány (ECSS) szerinti fejlesztésével, gyártásával, integrációjával és repülés előtti tesztelésével csatlakozik be a nemzetközi innovációs folyamatokba és beszállítói értékláncokba. A nyilvánosan elérhető cégadatok alapján a Remred Kft. tavaly csaknem 297 millió forint adózott eredményt ért el, a 2020-as 66,5 millió forintot követően. Az értékesítés nettó árbevétele 437,6 millió forint volt 2021-ben, míg egy évvel korábban 139,6 milliót tett ki. A társaság tavaly átlagosan 11 embert foglalkoztatott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik