Tech

Egyre szorultabb helyzetben a Huawei

Jade GAO / AFP
Jade GAO / AFP

A Huawei az amerikai szankciók 2019-es bevezetése óta egyre nehezebb körülmények közt kénytelen működni, erre rátett egy lapáttal a Kínában kiújuló járványhelyzet és a céget fokozottan érintő chiphiány – írja a HWSW.

A vállalat első féléves üzleti jelentése szerint a profit megfeleződött, 31,39 milliárd jüanról 15,08 milliárd jüanra, és a Guardian birtokába juttott dokumentum szerint a cég alapítója most erős figyelmeztetést adott le a dolgozóknak a jövőbeli kilátásokkal kapcsolatban.

Ren Zhengfei közleménye szerint a „hideget mindenki érezni fogja”, és a vállalatnak a túlélés érdekében a profitszerzésre kell fókuszálnia a terjeszkedés és a cash-flow növelése helyett. Az alapító szerint a következő évtized gazdaságilag fájdalmas időszak lesz, a Huaweinek csökkentenie kell a jelenlegi helyzetben túlságosan optimista előrejelzéseit, 2023-ig, vagy akár 2025-ig a „minőségi” túlélés jegyében kell működtetni a vállalatot.

Linghao Bao, a Trivium China elemzője szerint a cég pánikmódba kapcsolt, ami a profitfeleződés fényében nem meglepő. A cég fogyasztói üzletágának kilátásait ráadásul tovább rontja, hogy a kínai okostelefon-piac tíz éve nem látott mélységbe zuhant vissza. A vállalat az elmúlt időszakban igyekezett új üzleti területek felé nyitni, így például a cég az elektromos illetve önvezető autók piacára is kíván fókuszálni a jövőben, emellett különböző felhőszolgáltatásokat is kínálna a helyi piaci szereplőknek. A cég szerint az útkereséssel kapcsolatos költségek (elsősorban a K+F tevékenység felpörgetése) szintén hozzájárultak a profit látványos bezuhanásához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik