Tech

Visszatér a HTC, az első androidos telefon gyártója

HTC
HTC

Hosszú évekig tartó szünet után visszatér a HTC, és egyből egy metaverzumra fókuszált mobilkészüléket bocsát piacra, derül ki a tajvani gyártócég bejelentésből. A HTC Desire 22 Pro a specifikációk alapján egy erős középkategóriás telefonnak tűnik, amely a gyártó szavaival élve a jövőbe fogja elvinni a felhasználót.

A HTC mögött nem akármilyen történelem áll, ugyanis az első androidos telefon, a HTC Dream is ehhez a márkához fűződik. A tajvani gyártó készülékei éveken át vezették az innovációt az androidos okostelefon piacán, nem véletlen hogy a Google 2017-ben 1,1 milliárd dollárért felvásárolta a vállalat kutatási részlegének egy részét. A kétezertízes évek végére azonban megtört a lendület, és úgy tűnt, talán örökre elköszönhetünk a márkától. Idén márciusban viszont ismét az iparági pletykák középpontjába került a HTC visszatérése.

Végül a korábbi becslésekhez képest megcsúszva, június végén jelentette be a tajvani cég az új készülékét.

A Desire 22 Pro névre keresztelt eszköz láthatóan próbálja meglovagolni a friss trendeket, ugyanis a készülék a HTC nemrég bejelentett Vive Flow VR eszközéhez fog csatlakozni. Ezen keresztül lesz elérhető a vállalat saját metaverzuma, a Viverse. A Viverse-t amúgy átjáróként emlegeti a HTC a platformok közötti együttműködéshez, a virtuális valósághoz, írja a hvg.

A telefont egy Qualcomm Snapdragon 695 (5G) lapka hajtja majd, amelyhez 8 GB RAM és 128 GB belső tárhely párosul. A Viverse-be történő gondtalan barangolásról egy 4520 mAh-os akkumulátor gondoskodik, amely gyorstöltésre, vezeték nélküli töltésre, sőt még fordított töltésre is használható lesz, a Vive Flow vagy más eszközök számára.

A kijelző 6,6”-es, 1080 x 2412 pixel felbontású, és a 120 Hz-es frissítési frekvenciára is képes. A hátoldali triplakamerában egy 64 megapixeles főkamera, egy 13 megapixeles ultraszéles kamera és egy 5 megapixeles mélységérzékelő bújik meg, a szelfikamera pedig 32 megapixeles. A készüléken Android 12 operációs rendszert fut, valamint IP67-es por- és vízálló minősítést is kapott. Az ár várhatóan 185 ezer forint körül alakul majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik