Tech

Itt az első elektromos autó, amit tölteni sem kell

Lightyear
Lightyear

Egészen újító technológiai megoldásokkal rendelkező elektromos autót mutatott be a napokban egy holland startup cég. A Lightyear 0 elnevezésű modell ugyanis öt négyzetméternyi beépített napelemmel rendelkezik, amely miatt a vállalat közlése szerint nem is nagyon kell tölteni, írja az Ubergizmo.

Természetesen, mivel kezdetleges technológiáról beszélhetünk, a maximálisan megtehető távolság igencsak alacsony, optimális esetben napi alig 70 kilométer. A cég szerint azonban, ha rövid távon ingázunk csupán, akkor az sem kizárt, hogy hónapokig ellehetnek a jövőbeli tulajdonosok töltés nélkül. Az akkumulátor ugyanis egészen erős, 620 kilométer megtételéhez elegendő.

Az autó teljesítményét viszont nem túlozták el, a mindössze 170 lóerős Lightyear csúcssebessége ugyanis csak 100 km/h. Így tehát ez a modell még biztosan nem fogja meghódítani az autópályákat.

A Lightyear vállalat nullás modelljének technológiájáról egyelőre annyit tudni, hogy a napelemeket a tetőre és a motorháztetőre helyezték el. Ez azonban nem volt egyszerű feladat, ugyanis ezeket jellemzően nem úgy tervezték, hogy ívelt felületen legyenek. A Lightyearnek azonban sikerült leküzdeni ezt az akadályt, és a cellákat egy edzett üvegréteggel vonták be. Így az autó felületének nagyjából egyharmadát borítják napelemek.

Ezeknek az újító megoldásoknak viszont meg is kérik az árát, az ezer darabos limitált szériás gyártású autónak ugyanis egyetlen példánya 260 ezer dollárba kerül, ami több mint 98 millió forint. A megjelenés dátumáról egyelőre nem közöltek pontos dátumot. A cég azt ígéri, a jövőben olcsóbb modelljeik is érkeznek majd.

Galéria
Lightyear

Ajánlott videó

Olvasói sztorik