Tech

Szuperföldet találtak egy közeli rendszerben

Egy új tanulmány alapján egy szuperföld típusú exobolygó kering a Ross 508 körül – írja a ScienceAlert. A vörös törpe csillagászati értelemben nagyon közel, mindössze 36,5 fényévre található. Az újonnan észlelt égitest tömege négyszerese a Földének, és feltételezhető, hogy nem gáz-, hanem kőzetbolygó. A felfedezés a Hawaiion működő japán Subaru távcső segítségével született meg.

A Ross 508 b jelű objektumon valószínűleg nincs a földiéhez hasonló élet, ugyanis a Ross 508 lakható zónáján kívül helyezkedik el. A lakható zóna az a régió egy-egy csillag körül, ahol elvileg fennmaradhat a folyékony víz. A potenciális lakhatóság természetesen megannyi egyéb tényezőtől is függ, a Mars például a Nap lakható zónájában van, mai tudásunk alapján mégsincs rajta élet.

A kutatók a Doppler-módszer révén mutatták ki a Ross 508 b-t. Amikor egy csillagnak van bolygója, a két objektum egy közös tömegközéppont körül kering, így a kisebb égitest kissé megmozgatja a csillagot. Emiatt színképe a Földről nézve kissé eltolódik.

MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

2019-ben a Subarut üzemeltető Japán Csillagászati Obszervatórium által vezetett nemzetközi csapat a távcsővel kezdett el olyan vörös törpéket keresni, amelyeknél a Doppler-módszerrel lehet exobolygókat detektálni. A Harakava Hiroki és kollégái által bemutatott Ross 508 b a projekt első bolygója.

Az objektum négy földtömegű, és 10,75 nap alatt kerüli meg csillagát.

A Ross 508 a Napnál jóval halványabb, bolygója pedig nagyon közel fekszik lakható zónája belső pereméhez.

A NASA TESS űrtávcsöve idén áprilisban és májusban éppen azt a régiót vizsgálta, ahol a Ross 508 is található. Az űreszköz adataiból a szakértők remélhetőleg további részleteket tárhatnak majd fel az új égitestről, többek között azt is kideríthetik, hogy van-e légköre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik