Tech

„Tudjuk, mit kell tenni, ha valami elromlik” (x)

SERCO
SERCO
Interjú Odri Kornéllal, a SERCO Informatika Kft. szolgáltatási igazgatójával.

Ma gyakorlatilag nincs olyan vállalkozás, amelynek üzleti folyamait és versenyképességét ne határozná meg alapjaiban a saját informatikai környezete. Ennek a kulcsterületnek a felállítása, működtetése, fejlesztése és hibáinak javítása speciális tudású kollégák munkáját igényli, ám az ilyen szakemberek főállású foglalkoztatása még a tőkeerős cégeknek is jelentős anyagi terhet jelent. A költséghatékonyság érdekében ezért egyre több KKV alkalmaz olyan külsős rendszerüzemeltetőket, mint a SERCO, amely magyar vállalkozásként már négy évtizede szolgálja ki a hazai cégek IT-val kapcsolatos igényeit. A SERCO szolgáltatási igazgatója, Odri Kornél szerint szolgáltatásaik a KKV szektor bármely szereplőjének időt és pénzt takaríthatnak meg.

Ahogy növekedik egy cég, úgy nő az informatikai feladatainak a mennyisége és bonyolultsága is, és ezek kielégítése előbb-utóbb meghaladja a rendszergazdaként tevékenykedő – gyakran ilyen képzettséggel nem is rendelkező – kollégájuk tudását és idejét. Tapasztalatai szerint jellemzően hogyan reagálnak erre a problémájukra a kis- és középvállalkozások?

SERCO

Általában a vállalkozások ilyenkor megpróbálják elodázni a probléma valós megoldását azzal, hogy házon belül több, informatikus vénával rendelkező munkatárs között szétterítik az informatikai feladatokat, de valójában ezzel csak időt és pénzt veszítenek. Ugyanis azzal a problémával, amit egy profi, külsős szakértő fél óra alatt elhárít, a belsős kollégák lehet, hogy egy fél napot töltenének el. Valószínű, hogy több pénzt hozna annál az, ha ők ezt az időt termeléssel töltenék a saját szakterületükön, mint amennyit elvisz a mi fél órás szakértői munkánk díja.

Amellett, hogy pénzt és időt takaríthatnak meg egy külső rendszerüzemeltető partnerrel a vállalkozások, még milyen hasznot tudnak húzni abból, ha önökkel működnek együtt?

Egyrészt nyernek velünk egy olyan hozzáértő partnert, akinek nagyon nagy rutinja van, hiszen a SERCO a legrégebbi magyar informatikai cég. Már negyven éve itt vagyunk a piacon, ami elegendő biztosíték arra, hogy egy új partner elhiggye, hogy nem csak egy gyors üzletet és nagy hasznot akarunk belőle kifacsarni, hanem hosszú távon együttműködve szeretnénk támogatni a működését. Másodsorban azzal tudunk fontos előnyt generálni a fiatal kisvállalkozásoknak, hogy a tanácsaink alapján az IT költségeik tervezhetőek lesznek, így pontosan láthatják, hogy ezek a kiadások hogyan férnek bele a büdzséjükbe.

Jellemzően ezekre a kisméretű vállalkozásokra specializálták magukat?

A teljes KKV szektorban működünk. A 20 és 300 fő közötti alkalmazottat foglalkoztató vállalkozásoknak teljes körű IT megoldásokat nyújtunk, az ennél nagyobb cégeknél pedig jellemzően egy-egy részterületet fedünk le. Ez utóbbi esetben a cégek már általában maguk üzemeltetik az IT rendszereiket, de szükségük lehet külső támogatásra is bizonyos problémáknál.  Ugyanis általában az üzemeltetésben, és nem a hibaelhárításban van tapasztalata a belső IT szakembereknek, nekünk viszont kifejezetten abban van nagy rutinunk, hogy mit kell csinálni akkor, ha valami elromlik. Szólnak nekünk, és mi gyorsan megoldjuk, így nekik az esetenként felmerülő bonyolultabb problémák miatt, aminek a megoldásához tartozó tudás drága, nem kell 1-2 embert állandóan foglalkoztatni, hanem csak kifizetik nekünk azt a pár órát, amíg elhárítjuk a hibát.

Egy nagyobb, több száz fős cég életében a külsős rendszerüzemeltető partner jelenléte ma már szinte evidencia, de a kicsi vállalkozásokban rendszerint fel sem merül, hogy az IT-val kapcsolatos gondjaikat így kezeljék. Ön szerint mikor jön el az a pillanat egy növekvő kisvállalkozásnál, amikor mindenképpen el kellene gondolkodnia azon, hogy leszerződjön egy olyan rendszerüzemeltetővel, mint a SERCO?

Amikor úgy érzik, hogy nem szeretnének kis cég maradni. Ha már látszik, hogy életképes a vállalkozás, akkor kell elkezdeniük foglalkozni azzal, hogy megtervezzenek és kiépítsenek egy olyan IT környezetet, ami támogatja a dinamikus fejlődést és stabil, kiszámítható működést biztosít. Mindenképpen érdemes erre a fejlesztésre úgy gondolniuk, hogy az nem pusztán kellemetlen költség, hanem elmaradhatatlan eleme az üzleti folyamatok támogatásának. Ebben a tervezési szakaszban az is nagyon fontos még, hogy minél korábban vonják be a szakértőket, mert egy jó rendszer felépítésének alapja az, hogy helyesen definiálja a felhasználó, hogy mire is van szüksége – ennek az igénynek a feltárásához pedig szakértő szemre lesz szükség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik