Tech

Megtalálták az eddigi legősibb galaxist

Megtalálhatták az eddigi legtávolabbi és egyben legősibb galaxist, amelynek fénye 300 millió évvel az ősrobbanás utánról származik – írja az IFLScience. A HD1 jelű rendszer nagyjából 100 millió évvel korábbi az eddigi rekordernél, a GN-z11-nél. A felfedezésről beszámoló tanulmányban azt írják, még egy, a GN-z11-nél távolabbi galaxist is detektáltak, ez a HD2. Érdemes kiemelni, hogy a rendszerek és azok távolságának igazolásához további vizsgálatokra lesz szükség.

Harikane Juicsi, a Tokiói Egyetem munkatársa és a csapat vezetője szerint nem volt könnyű észlelni a HD1-et több mint 700 ezer objektum között.

Az eredmények alapján a galaxis mintegy 13,5 milliárd fényévre fekszik.

A kutatók földi távcsövek 1200 órányi adatait elemezték, hogy megtalálják a rendszereket, később pedig az ALMA (Atacama Large Millimeter/submillimeter Array) segítségével folytattak további megfigyeléseket. A szakértők abban bíznak, hogy a James Webb űrtávcső adatgyűjtésének júniusi megkezdése után még többet kideríthetnek a rekorder galaxisról.

Pakin Songmor / Getty Images

Az objektum UV-sugárzásban rendkívül erős, a forrás természetére pedig egy második tanulmányban két magyarázatot is vázolnak. Az egyik alapján a forrás egy kvazár, egy galaxismagban fekvő szupermasszív fekete lyuk vagy protogalaxis. A másik lehetőség, hogy az objektum egy csillagontó-galaxis, amelyben elképesztő ütemben keletkeznek az új égitestek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik