Tech

Létezhet egy univerzum, amely visszafele halad az időben

Latham Boyle, a Waterloo-i Egyetem munkatársa és kollégái tanulmányukban egy új, a világegyetemmel kapcsolatos elméletet mutatnak be – írja a Live Science.

A szakértők úgy gondolják, hogy létezhet egy antiuniverzum, ahol az ősrobbanás előtt visszafele halad az idő.

Az elképzelés alapja az, hogy a korai, kicsi, forró, sűrű és egyenletes kozmosz szimmetrikus volt.

A hipotézis azt is jelenti, hogy a világegyetemben mindenhol észlelhető, titokzatos sötét anyagot a neutrínó nevű elemi részecske egyik típusa alkothatja. A kutatók bíznak benne, hogy a későbbi, a gravitációs hullámokra, illetve a neutrínókra vonatkozó megfigyelések igazolhatják feltételezéseiket.

Xuanyu Han / Getty Images

A fizikusok rengeteg alapvető szimmetriát azonosítottak már a természetben, ezek közül a legfontosabbak a töltésre, a paritásra és az időre vonatkoznak, melyek együttesen az úgynevezett CPT-szimmetriát alkotják. A fizikai interakciók a legtöbbször megfelelnek ezeknek. Akadnak ugyan kivételek, de mindhárom szimmetria egyszerre történő megsértését még nem dokumentálták.

Ha tehát a természetben fogunk minden egyes kölcsönhatást, és megfordítjuk azok töltését, a tükörképüket vesszük, illetve időben visszafele lefuttatjuk őket, az interakciók pontosan ugyanúgy viselkednek. Boyle csapatával úgy véli, érdemes a rendszert a kölcsönhatásokon felül az egész univerzumra kiterjeszteni.

Világunk tükörképe

A napjainkban leginkább elfogadott elmélet alapján világegyetemünk kialakulása óta folyamatosan tágul, belsejében megannyi különböző részecske található, az univerzum evolúciója pedig időben előrefele halad. Ha viszont a CPT-szimmetriát az egész kozmoszra kiterjesztjük, a világegyetemről alkotott képünk egészen megváltozik.

Amennyiben a szimmetria igaz, kell léteznie egy tükörképnek, amely kiegyensúlyozza univerzumunkat.

A kutatók azt is megvizsgálták, hogy egy ilyen világegyetemnek milyen következményei lennének. A szakértők szerint ha hipotézisük valós, úgy az ősrobbanás után nincs szükség az univerzum gyors kitágulására, az eddig ismert neutrínótípusok mellett pedig legalább egy további létezik. Ezt nem tudjuk megfigyelni, pusztán a gravitációs hatásait észleljetjük, ami összhangban van a sötét anyaggal.

Érdemes kiemelni, hogy ha van is tükörkép, azt nem fogjuk tudni közvetlenül megvizsgálni, mivel az ősrobbanás „mögött” rejtőzik. Ennek ellenére lehetnek módszerek az új elmélet tesztelésére. A számos fizikus által feltételezett tágulás például elvileg hatalmas gravitációs hullámokat keltett, amennyiben a későbbi vizsgálatok során nem sikerül ezek nyomára bukkanni, az megerősítheti az antiuniverzum hipotézisét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik