Tech

Állatkínzással vádolják Elon Musk cégét

Azzal vádolják Elon Musk agyi implantátumokat fejlesztő vállalatát, a Neuralinket, hogy kutatói a termékek tesztelése során majmokat kínoztak – írja a The Guardian. A cég célja egy olyan interfész megalkotása, mellyel az emberek különböző eszközöket irányíthatnak az agyukkal, a fejlesztés különösen hasznos lehet a mozgáskorlátozottak számára. A vállalat egy hétfői közleményben a vádakra reagálva azt írta, hogy csapata tiszteletben tartja a kísérleti állatokat.

Egy, az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumához (USDA) benyújtott panaszban az Orvosok Felelős Orvostudományi Bizottsága (PCRM) azt írta, a Neuralink kutatói extrém szenvedést okoztak alanyaiknak. A szervezet szerint a vizsgálatok során az állatok agyát megcsonkították, majd hagyták őket szenvedni, illetve elpusztulni. A PCRM egy nonprofit csoport, amely a növény alakú táplálkozást, valamint az állatkísérletek alternatíváit népszerűsíti.

A panasz fókuszában a vállalat és a Davisi Kaliforniai Egyetem közötti, 2017-2020-as partnerség áll. Az 1,4 millió dolláros együttműködés során a szakértők tízforintos nagyságú eszközt helyeztek el makákók koponyájában.

PATRICK PLEUL / dpa-Zentralbild/POOL / dpa Picture-Alliance via AFP

A PCRM a kaliforniai törvények révén a projekt több száz oldalnyi dokumentációjához jutott hozzá. A szervezet szerint a majmok szélsőséges szorongásban szenvedtek a kegyetlen beavatkozások miatt. A PCRM azt állítja, hogy a projektben a Neuralink egy BioGlue nevű anyagot használt, amely az állatok agyának bizonyos részeit elpusztította. A kísérletek jelentős pszichológiai hatással jártak, a makákóknál szorongást, hányást, étvágytalanságot, szőrhullást és öncsonkító viselkedést figyeltek meg.

A PCRM szerint a Neuralink megsértette az állatjóléti törvényt.

A csoport azt kérte, hogy a cég és a Davisi Kaliforniai Egyetem a lehető legsúlyosabb büntetést kapja.

A Neuralink közleményében az idézett adatokat félrevezetőnek nevezte, és azt írta, hogy a programban megfeleltek a szövetségi előírásoknak. A vállalat arra is reagált, hogy a beavatkozások miatt állítólag több mint egy tucat majom pusztult el. A cég szerint több érintett majmot valójában „emberi módon” altattak el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik