Tech

Űrmérnöki képzést indít a BME

Jászai Csaba / MTVA
Jászai Csaba / MTVA

Űrmérnöki és építmény-informatikai mesterképzést indít jövő szeptembertől a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) – írja az MTI. Hasonló képzések eddig nem voltak hazánkban.

Az öt műegyetemi kar együttműködésében létrejövő mesterképzés hallgatói űripari projektekbe kapcsolódhatnak be akár az egyetemen, akár ipari partnereknél.

A megszerzett tudást a magyar és a nemzetközi űrszektorban is kamatoztathatják, a kutatási területen kiemelkedők pedig doktori képzésen is folytathatják tanulmányaikat. Az angol nyelvű építmény-informatikai mérnökképzésen végző hallgatók többek között az épített környezettel és létesítményekkel kapcsolatos kihívások informatikai, valamint építőmérnöki tudást igénylő problémáinak megoldására válnak alkalmassá.

Kapcsolódó
Küszöbön áll a magyar műholdgyár beindítása a hazai űripari cég vezetője szerint
A C3S magyar űripari vállalat mára komoly tényezővé vált a piacon.

Bihari Péter oktatási rektorhelyettes szerint arra számítanak, hogy 2022-ben a gazdasági mellett a műszaki, az informatikai és a természettudományi képzési területet választó jelentkezők száma is nő majd, mert az intézményben minden karon olyan szakembereket képeznek, akik 10-20 év múlva is alkalmasak lesznek a kor problémáinak megoldására.

A felvi.hu adatai alapján 2021-ben a nappali felsőfokú alap-, mester- és osztatlan képzésekre csaknem 102 ezren jelentkeztek Magyarországon. A leggyakrabban a gazdasági képzési területeket választják, de az előző évhez képest nőtt a műszaki és az informatikai képzési terület mellett döntők száma is. A műszaki területre jelentkezők egyharmada a BME-t választja első helyen.

Az intézmény péntektől online nyílt napokat tart, amelyeken az új képzésekről is tájékozódhatnak majd a felvételizők. A nyílt napokra itt lehet jelentkezni.

(Kiemelt képünkön a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem főépülete látható a Duna-parton.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik