Tech

128 millióért kelt el egy régi számítógép

400 ezer dollárért, azaz mintegy 128 millió forintért kelt el egy Apple-1 – írja az IFLScience. A számítógépet Steve Jobs és Steve Wozniak készítették a vállalat történetének kezdetén. A készülékből mindössze 200 példányt gyártottak, illetve értékesítettek.

A most eladott darabnak korábban csak két tulajdonosa volt: egy főiskolai tanár és diákja.

A hallgató mindössze 650 dollárt fizetett a gépért oktatójának.

A teljes és ép Apple-1-et az eredeti felhasználói kézikönyvvel és szoftverrel együtt értékesítették a John Moran Auctioneers vállalat révén Kaliforniában. A gép hawaii koafából készült. Eddig csak néhány Apple-1-et adtak el aukción, 2014-ben egy darab 904 ezer dollárért cserélt gazdát.

TIMOTHY A. CLARY / AFP

A modellt Steve Wozniak, az Apple társalapítója tervezte, utóbb pedig Steve Jobs győzte meg társát, hogy adják el a készüléket. Ez volt a cég első értékesített terméke, a gyártáshoz szükséges pénzért állítólag Jobs a saját autóját adta el. A gépet eredetileg 666,66 dollárért árulták, és egyedi faburkolattal is kapható volt. Az Apple-1 a korszakban forradalminak számított, manapság pedig a gyűjtők körében igazi kincsnek számít.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik