Tech

Duplájára nőtt a mobilfizetések száma Magyarországon

Getty Images
Getty Images

Az MNB adatai szerint a mobilfizetéses tranzakciók száma és értéke is több mint a duplájára nőtt 2020 és 2021 második negyedéve között. Az egyre népszerűbb okosórás fizetések pedig még tovább növelhetik az innovatív megoldások térnyerését Magyarországon – olvasható a bank közleményében.

Örülünk, amikor azt látjuk, hogy ilyen népszerűségnek örvendenek az innovatív fizetési módok a magyarok körében. Ezt nemcsak a mostani eredmények bizonyítják, de az olyan digitális óriások magyar fizetési piacra lépése is, mint az Apple, a Google vagy a Garmin. Reméljük, hogy egyre több szolgáltatás áll majd azok rendelkezésére, akik okosórával vagy más hordozható eszközzel szeretnének fizetni

– mondta a bejelentés kapcsán Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

A mobilfizetések mellett a hordozható eszközökkel történő fizetések száma is nőhet, köszönhetően annak, hogy az Apple Pay mellett a Google Pay-jel és a Garmin Pay-jel kompatibilis eszközöket is használhatják a magyar kártyabirtokosok.

Arra már korábbi adatok is rámutattak, hogy egyre többen próbálják ki ezt a fizetési megoldást, 2020-ban több mint 800 ezer kártyát csatoltak a (digitalizált) mobiltárcákhoz, ami 14%-os elterjedtséget jelent a felnőtt lakosság körében (14–60 éves kor között). A Mastercard korábban publikált, éves reprezentatív kutatásából az is kiderült, hogy 4 személyből 1 legalább egy mobiltárcát kipróbált 2020 végéig.

A mobiltárca telepítése során a fizikai kártya helyettesítésére egy virtuális kártya, úgynevezett token jön létre és ez kerül be digitális formában a felhasználó telefonjába, vagy más, fizetésre alkalmas okoseszközébe (például okosórába, gyűrűbe, aktivitásmérőbe). A felhasználó tehát úgy tud mobiltelefonjával vagy hordozható eszközével fizetni, hogy abban nem tárolja a fizikai kártya adatait

– mondta a technológiai háttér kapcsán Szetnics László, a Mastercard regionális üzletfejlesztési vezetője.

A Mastercard a pozitív változások mellett az innovatív fizetésekkel kapcsolatos jövőbeni feladatokra is felhívta a figyelmet. Pataky Piroska, a cég digitális fizetési megoldásokért felelős marketingigazgatója szerint hosszú út vezet ahhoz a bizonyos első mobilos vagy okosórás fizetésig. Az idén először publikált Digitális Fizetési Index alapján a mobiltárcával és mobilfizetésekkel kapcsolatos témakörök esetén sokkal kisebb a használatukkal kapcsolatos gyakorlati ismeret: például csak a válaszadók 49%-a tudta, hogy a mobiltárcák internetes és bolti vásárlásokhoz is használhatók. Nagyon fontos feladata a piaci szereplőknek, hogy megfelelően tájékoztassák az ügyfeleiket a mobilfizetésben rejlő előnyökről és arról a magas szintű biztonságról, ami ezeket a fizetéseket védi például a készpénzes vásárlásokkal szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik