Tech

Már letölthető a jövő héten érkező Windows 11

Microsoft
Microsoft

A Microsoft augusztus végén jelentette be a Windows 11 első nyilvános stabil verziójának megjelenését, amire mától kezdve csak egy hetet kell várni: a vadiúj operációs rendszer október ötödikén gördül ki ingyenes frissítésként a Windows 10-et futtató eszközökre (amennyiben azok megfelelnek a hardveres követelményeknek). Ilyen időtájban kerülnek piacra az első olyan eszközök is, amik már előretelepítetten a Windows 11-et futtatják.

A Windows Insider programban résztvevő tesztelők azonban már a hivatalos rajt előtt hozzáférhetnek a végleges verzióhoz, már letölthetik a 22000.194 (KB5005635) verziószámú csomag formájában. Ha a Microsoft az utolsó pár napban nem fedez fel valami durva hibát, ez a build fog landolni a megjelenés napján a kompatibilis eszközökön. Az Insider programhoz ide kattintva lehet csatlakozni.

A redmondi cég a napokban korábbi ígéretéhez híven javította, majd ismét elérhetővé tette a felhasználók számára azt a programot (PC Health Check), amivel ellenőrizhető, hogy az asztali és hordozható gépeink megfelelnek-e az új rendszer követelményeinek. A szoftver ide kattintva tölthető le, és a telepítést/futtatást követően szinte azonnal kiderül, hogy a számítógépünk alkalmas-e a Windows 11 futtatására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik