Tech

Nagy tervei vannak a Samsungnak a vakcinagyártással

Getty Images
Getty Images

A Samsung Electronics a következő három évben 240 ezermilliárd wonra (205 milliárd dollár) növelné befektetéseit chipgyártásba és a biotechnológiai ágazatba az előző három évben végrehajtott 180 ezer milliárd won után – írta meg a The Wall Street Journal a vállalat közlése alapján. A lap szerint a dél-koreai cég célja, hogy világelső legyen a chipgyártásban és hogy a koronavírus elleni védőoltás gyártásában is fontos szerepet játsszon – írja az MTI.

A cég jelenlegi legnagyobb riválisa a chipgyártásban a Taiwan Semiconductor Manufacturing Co. (TSMC), a világ legnagyobb szerződéses félvezetőgyártója. A tajvani cég a következő három évben mintegy 100 milliárd dollárt invesztál termelése bővítésébe. A Samsung komoly konkurensévé válhat akár már a közeljövőben az amerikai Intel, amely ugyan szerényebb beruházási tervekkel rendelkezik, viszont vizsgálja annak a lehetőségét, hogy 30 milliárd dollárért felvásárolja a GlobalFoundries amerikai chipgyártót.

A Samsungtól sem áll távol az ágazati vállalatai felvásárlás gondolata, a múlt hónapban ismertetett negyedéves eredményei mellett jelezte, hogy legalább egy akvizíciót tervez. A vállalat ezen kívül egy 17 milliárd dolláros amerikai befektetést is fontolgat, a chipgyár építéséről azonban egyelőre nincs döntés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik