Tech

Komoly gondok adódtak a Nemzetközi Űrállomásnál

A NASA szerint komoly gondok adódtak a Nemzetközi Űrállomásnál (ISS) csütörtökön a Nauka kutatómodul csatlakozása után – írja az MTI. Az ISS elmozdult a helyéről, miután váratlanul működésbe léptek az orosz egység hajtóművei. Az incidens miatt átütemezik a legénység munkáját, és elhalasztják a Boeing vállalat űrhajójának felbocsátását.

A kazahsztáni Bajkonur űrközpontból nyolc napja felbocsátott Nauka többfunkciós kutatómodul csütörtökön rendben csatlakozott.

A dokkolás után azonban váratlanul működésbe léptek a hajtóművei, és ettől az űrállomás elmozdult a helyéről, az űrhajósok pedig egy időre elveszítették az orientáció feletti ellenőrzést.

A NASA később közölte, hogy az ISS 45 fokkal elfordult, de az űrhajósok, meg az amerikai és az orosz irányítóközpont együttműködésével sikerült leállítani a Nauka hajtóműveit, és a Zvezda modul, illetve a Progressz teherűrhajó hajtóműveinek beindításával visszafordították az ISS-t az eredeti helyzetébe.

Sputnik via AFP

Az incidens miatt az ISS legénysége nem került veszélybe, az űrállomás minden rendszere normálisam működik. A NASA szerint egyelőre nem észlelték, hogy károk keletkeztek volna az űrállomáson, a fedélzetén tartózkodó űrhajósok sem tapasztaltak semmi szokatlant. Az amerikai űrhivatal később közölte, hogy az eset után másfél órával sem tudják, hogy miért léptek működésbe a Nauka hajtőművei. A NASA reményét fejezte ki, hogy a Roszkoszmosz orosz űrhivatal kivizsgálja az esetet.

Az incidens miatt az űrállomás űrhajósai felfüggesztették a csütörtökre tervezett feladatok végrehajtását. A NASA közölte, hogy legalább négy nappal elhalasztja a Boeing vállalat Starliner űrhajójának péntekre kitűzött felbocsátását.

A 20 tonnás, 13 méter hosszú orosz űrlabort eredetileg 2007-ben akarták üzembe helyezni, de műszaki problémák miatt az időpontot többször el kellett halasztani. Szakértők 2013-ban szennyezést találtak a Nauka üzemanyagrendszerében, amelynek cseréje hosszú és költséges folyamat volt. Az átalakítás nyomán a Nauka többi rendszere is korszerűsítésen vagy javításon esett át.

A Nauka az ISS orosz részének első új modulja 2010 óta. Munkába állításához még számos manőverre lesz szükség, köztük akár 11 űrsétára is. Az elsősorban kutatási célokat szolgáló Nauka a tervek szerint legénységi szállásként és raktárként is működik majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik