Tech

Bemutatkozott a Windows 11

Microsoft
Microsoft

Egy ideje már tudni, hogy a mai nap lesz az, amikor a Microsoft megmutatja a „Windows következő generációját”, a Windows 11 néven emlegetett asztali operációs rendszert – és annak rendje módja szerint el is jött a nagy bejelentés csütörtökön magyar idő szerint délután ötkor, amit Panos Panay, a Windows fejlesztésért felelős részlegének vezetője indított meg.

Panay a koronavírusos járvánnyal is példázta azt, hogy manapság a személyi számítógépekre is szükségünk van, hiszen ezeken az eszközökön keresztül tanulunk, dolgozunk, szórakozunk, hiába nőttek bele az életünkbe az egyre nagyobb tepsiméretű mobilok. Panos az új rendszer kapcsán ellőtte a kulcsmondatot: „az új Windows közelebb visz a dolgokhoz, amiket szeretünk”.

A Windows 11-et bemutató rövid videó az első szembetűnő változásokat mutatta gyors iramban: az ikonikus Start gomb az eddigi bal alsó sarokból a Tálca közepére kerül, ami egy teljesen szokatlan pozicionálás, és vélhetően azoknak lesz előnyösebb, akik ultraszéles monitorokat használnak. A kezelőfelület hasonlít arra, amit a Windows 10X fejlesztése közben kiszivárgott képernyőmentéseken látni lehetett, és amit eredetileg a kétkijelzős eszközökhöz tervezett a Microsoft, de végül elkaszálták a projektet. Úgy tűnik, hogy sok elemet inkább átépítettek a Windows 11-be.

A Start menü lenyitásakor láthatóvá válnak az új Élő csempék, amik még a Windows 8-cal kerültek be a rendszerbe. A megjelenő appok, nemrég megnyitott dokumentumok és egy keresési mező is helyet foglal rajta, a panelek lekerekített sarkai pedig leginkább az Androidot idézik, a felület pedig összességében is áttetszőbb dizájnt kapott.

Ami még kiderült:

  • a widgetek saját panelt kapnak,
  • új témák érkeznek, köztük egy frissített sötét mód is,
  • fejlettebbé válik a többkijelzős támogatás,
  • megújul a Store kinézete.

Újdonság  a “Snap layout” nevű funkció, ami az ablakok kezelését könnyíti meg: egy gombnyomással beállíthatjuk azokat előre programozott formákra. Az élő csempék átalakultak, és már felhő-alapon elérjük róla a Microsoft 365-dokumentumainkat.

A Microsoft elmondása szerint a teljesítmény is fontos szerepet kap, a 11-es rendszerhez érkező frissítések 40 százalékkal kevesebb méretet foglalnak majd el a korábban megszokotthoz képest, és a háttérben települnek, így nem fogják megzavarni a felhasználót munka közben. A cég Teams csevegője szervesen beépül a rendszerbe, külön ikont kap a tálcán, ez pedig jól tükrözi, hogy a cég a Skype helyett erre a szolgáltatásra helyezi át a hangsúlyt. És természetesen elhangzott emellett, hogy az új rendszer gyorsabb és biztonságosabb, mint bármelyik korábbi verzió, a hatékonyabb processzorkezelés egyik előnye lesz nem csak a fürgébb működés, de laptopok esetén a hosszabb üzemidő is.

Mint kiderült nemcsak a rendszer külsejében tükröződik az Androidhoz való közeledés: az androidos appok letölthetővé válnak a Microsoft Store-ból (az Amazon appboltjának köszönhetően), natívan futtathatók lesznek a Windows alatt, kitűzhetjük azokat a tálcára, és megtaláljuk őket a Start menüben is. Ahogy Panos fogalmazott: teljesen újragondolták az alkalmazásáruházat, aminek a kínálata minden korábbinál szélesebb lesz.

Egyébként a neve is változik, hiszen az eddigi Windows Store helyett már Microsoft Store néven említik.

Az appfejlesztőknek jó hír, hogy a bevételeik 100 százalékát megtarthatják majd, a Microsoft nem szed sarcot, mint az Apple, vagy a Google.

A Microsoft kiemelten kezeli az Xbox ökoszisztémát is, ennek megfelelően a Windows 11 az újgenerációs Xboxokhoz hasonlóan támogatja az AutoHDR-t, gyorsabbá válik a játékok betöltése az Xbox DirectStorage technológiával. A megújult Xbox alkalmazásba pedig bekerül az Xbox Game Pass is, így a Windows 11-es gépek megfelelő netkapcsolattal alkalmassá válnak a játékok streamelésére is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik