Tech

Arcfelismerő rendszert telepítenek Siófokon a térfigyelő kamerákra

Lengyel Róbert, Siófok polgármestere szerdán a Facebook-oldalán tájékoztatott arról, hogy arcfelismerő rendszerrel egészítik ki Siófokon a Petőfi sétány térfigyelőkamera-rendszerét.

A politikus közölte,

jelenleg 39 új, mesterséges intelligenciával ellátott kamera felszerelésével immár egy országosan is egyedülálló rendszer alapjait tettük le. A tendernyertes beszállító cég, a DAHUA részéről ez egy mintaprojekt, így tőlük is kiemelt támogatást kaptunk a megvalósításhoz.

Kifejtette, ez azt jelenti, hogy ha az operátor személyzete kiszúr egy zsebtolvajlást, vagy akár verekedést, az ott rögzített arcot a rendszer kamerái a tömegben keresik, felismerik, ezzel az elfogást a biztonsági személyzet, illetve a rendőrség számára nagyon gyorsan lehetővé teszik.

A 444.hu viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy az említett Dahua Technology szerepet vállalt a kínai állam ujgurok elleni kampányában is, az ő arcfelismerő rendszereiket is bevetik a nyugati Hszincsiang tartományban élő muszlim kisebbség erőszakos asszimilációjában. Emiatt a Dahua 2019-ben felkerült az amerikai kormány feketelistájára is, sőt 2021 márciusában az amerikai Szövetségi Hírközlési Bizottság (FCC) “elfogadhatatlan nemzetbiztonsági kockázatnak” minősítette a Dahua szolgáltatásait és eszközeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik