Tech

Hatalmas robbanást észleltek a világűrben

MARK GARLICK / Getty Images
MARK GARLICK / Getty Images

Egyes csillagok halálukkor nagy energiájú gamma- és röntgensugarakat bocsátanak ki magukból. Az ilyen eseményeket gamma-kitörésnek (GRB) nevezik, és az univerzum legnagyobb robbanásai közé tartoznak. Szakértők egy csoportjának a közelmúltban sikerült megfigyelnie az eddigi legközelebb GRB-t – írja a CNET.

A NASA Fermi űrtávcsöve és Swift műholdja az Eridanus csillagkép irányában észlelte a gamma-kitörést 2019. augusztus 29-én. Az esemény a GRB 190829A jelet kapta, a világ obszervatóriumai szinte azonnal megkezdték az információk gyűjtését.

Az adatokból kiderült, hogy a GRB forrása nagyjából egymilliárd fényévre fekszik, ez a gamma-kitörések között példátlanul közelinek számít.

Andrew Taylor, a Deutsches Elektronen-Synchrotron munkatársa és a csapat tagja szerint az első sorból nézhették a folyamatot.

A GBR-ekre két fázis jellemző: egy első, kaotikus hullám, amely jellemzően kevesebb mint egy percig tart, illetve egy nyugodtabb, második szakasz, amelyet akár napokig megfigyelhetnek. A GRB 190829A esetében a második fázist hét napig tudták mérni, energiája példátlan volt. Az új tanulmány alapján ennek oka a relatív közelség lehetett.

A kutatók bíznak benne, hogy a technológia fejlődésének köszönhetően egyre több adatot gyűjthetnek a hasonló eseményekről, és így jobban megérthetik őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik