Tech

Visszamenőleg is igényelhető az ingyenes internet a digitális oktatáshoz

Kira Hofmann / Getty Images)
Kira Hofmann / Getty Images)

Az elmúlt hónapokra tekintettel visszamenőlegesen is igényelhető az ingyenes internet a digitális oktatásban résztvevő diákoknak és pedagógusoknak – írja az MTI a kormányszóvivő szerdai közlése alapján.

Szentkirályi Alexandra a kormány közösségi oldalán elmondta, az elmúlt hetekben több megkeresés is érkezett hozzájuk az ingyenes internettel kapcsolatban. Számos családot, pedagógust elutasítottak a szolgáltatók saját belső szabályaikra hivatkozva.

Hogy a kormány eredeti céljainak megfelelően minden érintett tudjon élni az ingyenes internet lehetőségével, az elmúlt hónapokra tekintettel visszamenőlegesen is igényelhető a digitális oktatásban részt vevő diákoknak és pedagógusoknak”

– jelezte a kormányszóvivő. Hozzátette, a kérvényezőknek a jogosultságukat is elegendő egyszer igazolni, mert az a veszélyhelyzet végéig érvényes lesz.

A szolgáltató egy későbbi számlán írja jóvá a kedvezményt, ami azt jelenti, hogy a decemberi havidíjat az áprilisi számlán is jóvá lehet íratni.

Tudjuk, hogy a koronavírus-járvány mindenkit kihívás elé állított, a családoknak nem mindennapi megterhelést jelent a digitális oktatás. Ez többlet erőfeszítést, újabb megoldandó feladatokat jelent a gyerekeknek, a pedagógusoknak és természetesen a szülőknek is”

– fogalmazott Szentkirályi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik