Tech

Akár száz napig sem kell kimosni az öntisztuló bugyit

A minnesotai HercLéon nevű cég egy sikeres közösségi finanszírozásnak köszönhetően piacra dobja Kribi nevű fehérneműit, melynek darabjai nem csak hogy a fenntarthatóság jegyében készültek, de még a vízzel is segítenek spórolni, mivel a tervezők állítása szerint öntisztító ruhadarabokról van szó.

Az alsónadrágok és bugyik a HercLéon által kifejlesztett „HercFiber” nevű anyagból készültek, ami bambusz, eukaliptusz, bükkfa és rézszálak keverékéből áll. A megoldást korábban tesztelték zokni, ágynemű és póló formájában is. Állításuk szerint a bugyit akár 100 napig is lehet biztonságosan hordani mosás nélkül,  de persze azért a nap végén alaposan ki kell szellőztetni a darabokat, hogy másnap ismét használhatóak legyenek.

Az IndieGogón indított kampányt 1518 netező támogatta, ők tízdarabos csomagokra nevezhettek be akciós áron 199 dollárért (ez körülbelül nettó 59 ezer forint). A szállítás időpontjaként októbert adott meg a gyártó, miután az eredetileg kitűzött tavaly júniust el kellett halasztani.

A HercLéon alapítója, Wenceslaus Muenyi elmondása szerint persze nem a lustaság támogatása a cél, inkább arról van szó, hogy az öntisztuló darab segít féken tartani a tisztítási költségeket, de a praktikumot is szolgálja, mivel így például kevebb ruhát kell pakolnia annak, aki sokat utazna – igaz, ez most a világjárvány idején nem éppen jöhet szóba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik