Tech

Az államnak is be kell avatkoznia, hogy elkerüljük a kritikus mértékű informatikushiányt

Getty Images
Getty Images
Kétszeresére nőtt az informatikusok iránti kereslet Magyarországon: a munkáltatók 44 ezer szakembert vehetnének fel a következő két évben, ha nem kellene számolniuk a munkaerőpiac realitásaival, azaz az évről évre növekvő szakemberhiánnyal. Az ITM, az IVSZ és a KIFÜ megbízásából készült átfogó digitális munkaerőpiaci felmérés egyik legfontosabb megállapítása, hogy önmagában a felsőoktatás sem mennyiségi értelemben, sem strukturálisan, sem pedig minőségi szempontból nem tudja követni a munkaerőpiac növekvő digitális szakemberigényét. Ezért összefüggő, a köznevelésre, a szak-, és felnőttképzésre, illetve a motivációs tényezőkre is kiterjedő stratégiára van szükség.

Az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. által végzett felmérés során 3140 céget, 2159 informatikust, 1785 középiskolás és 2170 felsőoktatásból lemorzsolódott diákot kérdeztek meg, 60 mélyinterjút készítettek, valamint közel 11 ezer álláshirdetést elemeztek. Az átfogó kutatás a keresleti és a kínálati oldal elemzése alapján megállapította, hogy az IT-szakértők iránti piaci kereslet még évekig felülmúlja az oktatási rendszer kibocsátását:

jelenleg is mintegy 9 ezer informatikai álláshely betöltetlen, miközben egyre nyílik az olló, és a jelenlegi trendek alapján két év múlva akár 26 ezer fő is lehet a különbség a piaci kereslet és a képzési kibocsátás között.

Az öt év elteltével megismételt munkaerőpiaci kutatás szerint 2015 óta – ingadozó jelentkezési kedv és magas lemorzsolódás mellett – csak enyhén nőtt a diplomás informatikusok száma. Bár az utóbbi években népszerűvé váltak az IT képzési programok a felnőttképzésben, ezek megjelenése önmagában nem elegendő az informatikushiány érdemi enyhítéséhez, mivel az álláshelyek 72 százalékában felsőfokú IT-végzettséget (ennek 30 százalékában mesterszintű képzettséget) várnának el. A jelentős munkaerőhiány miatt a munkáltató kényszerűségből vagy a keresettnél alacsonyabb végzettségű munkatársat alkalmaz, vagy kivár a tervezett fejlesztéssel.

Jóllehet mind a hagyományos képzési formákban, mind pedig az innovatív oktatási intézményekben nőtt a kínálat és egyre többen érdeklődnek az informatikai szakmák iránt, nem sikerült az elmúlt években megfordítani a trendet. Ennek oka az, hogy míg a képzési oldalon csak fokozatosan tudtunk fejleszteni, addig a ma már minden gazdasági területre és ágazatra kiterjedő digitalizáció nyomán gyorsuló ütemben növekvő igények jelentősen meghaladják a kínálat bővülését”

– mondta el a kutatás kapcsán dr. Vinnai Balázs, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke.

A kutatás szerint a különböző képzési rendszerek (felsőoktatás, szakképzés, OKJ, bootcamp képzések) a következő két évben mintegy 18 ezer új szakembert bocsátanak a munkaerőpiacra. Ez azonban még mindig kevés a piac gyorsuló ütemben bővülő igényeinek kiszolgálására.

2015-ben a BellResearch által az IVSZ és az NFM megbízásából hasonló módszertannal elvégzett kutatás 3 ezer betöltetlen álláshelyet azonosított, és arra az eredményre jutott, hogy két éven belül – megfelelő mennyiségű és minőségű szakember rendelkezésre állása esetén – összesen plusz 22 ezer főt tudott volna foglalkoztatni a piac. 2020-ra ennek háromszorosára, 9 ezerre nőtt az aktuálisan betöltetlen álláshelyek száma és kétszeresére, 44 ezerre nőtt a foglalkoztatási potenciál.

Getty Images Fotó: Getty Images

„Az elmúlt években évente több mint ötezer új informatikai munkahely nyílt, és a növekedés üteme a közeljövőben csak gyorsulni fog” – mondta Vinnai Balázs. A következő 2 évben a munkaerőpiac realitásaival számoló  „reális forgatókönyv” esetén 34 ezer, a megfelelő mennyiségű és minőségű szakember rendelkezésre állását feltételező „potenciális forgatókönyv” esetén pedig 44 ezer digitális szakembert tudna felvenni a piac. A jelenlegi kibocsátási számok alapján ezzel a növekedéssel nem tud lépést tartani az informatikusképzés, így 2023-ra a piaci kereslet és a képzési kibocsátás közötti különbség 15-26 ezer főre bővülhet.

Az IVSZ elnök szerint a szakokon továbbra is igen magas a lemorzsolódás, ami leginkább a középiskolai oktatás hiányosságaira vezethető vissza. A felvett diákok nem rendelkeznek elegendő háttértudással és készségekkel, így nehezen tudnak előrehaladni a felsőfokú tanulmányaikban.

A munkahelyeken is vannak nehézségek

Az oktatás problémái mellett az informatikushiányhoz hozzájárulnak a munkahelyeken tapasztalt nehézségek is. A több mint kétezer megkérdezett informatikai munkavállaló 26 százaléka gondolkodott már pályaelhagyáson, a legtöbben alacsony bér, más terület iránti érdeklődés, vagy a kiégés miatt. A megkérdezettek mintegy harmada megfontolná a külföldi munkavállalást is.

Az IVSZ szerint a tartós és növekvő digitális szakemberhiány súlyosan veszélyezteti a nemzetgazdasági és a vállalati szintű versenyképességet, hiszen ma már valamennyi ágazatban a digitalizáció és az innovatív technológiai fejlesztések állnak a fókuszban. Felkészült munkaerő hiányában ezek a fejlesztések elmaradnak, ami a magyar vállalkozásokat (és különösen a hazai kkv-kat), illetve a magyar nemzetgazdaságot egyaránt versenyhátrányba hozza.

Már jelenleg is a digitális gazdaság adja a hazai GDP csaknem 20 százalékát, és az IVSZ által készíttetett „A digitális gazdaság súlya a magyar nemzetgazdaságban” című tanulmányban foglalt előrejelzés szerint éveken belül a teljes nemzetgazdaság motorjává válhat: az új technológiák (5G, IoT, MI, blockchain, cloud, stb.) gyors bevezetése 3-5 éven belül  éves szinten csaknem 4 ezer milliárd forint GDP-többletet eredményezne, ami a jelenlegi magyar GDP csaknem 10 százaléka.

Vinnai Balázs szerint a kritikus mértékű szakemberhiány elkerüléséhez az állam gyors, hatékony és átfogó beavatkozására lenne szükség – ennek érdekében az IVSZ komplex javaslatcsomagot dolgoz ki.

A kutatási eredmények ismeretében az IVSZ a következő hetekben áttekinti és kibővíti az informatikus- és digitális szakemberhiány enyhítésére vonatkozó korábbi javaslatait, majd a javaslatcsomagot átadja a kormányzati döntéshozóknak.

Az már most is világosan látszik, hogy a kereslet és a kínálat közötti eltérés olyan mértékű, hogy azt önmagában a felsőoktatás átalakítása nem képes megoldani, ezért komplex, több beavatkozási pontból álló, összefüggő stratégiára van szükség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik