Tech

Kína ismét leszállt a Holdra

Sikeresen landolt a Holdon a Csang’o-5 kínai űrszonda – írja az MTI. Az ősi kínai holdistennőről elnevezett robotot november 23-án bocsátották fel azzal a céllal, hogy kőzet- és talajmintákat gyűjtsön az égitestről. A minták nagyban segíthetik a szakértőket az objektum eredetének és kialakulásának megértésében.

A Csang’o-5 mintegy 2-4 kilogrammnyi anyagot gyűjt majd be az Oceanus Procellarum (Viharok óceánja) nevű lávamezőn.

A 8,2 kilogramm tömegű Csang’o-5 az eddigi legnagyobb kínai szonda. Az űreszköz leszállóegysége fog lyukat fúrni a Hold felszínébe, robotkarjával pedig kőzet- és talajmintákat gyűjt. Ezeket a felszállóegység veszi át, amely majd dokkol a Hold körüli keringő visszatérő modulra. A lander a következő két napban kezdi meg munkáját.

STR / AFP

Ez az első alkalom az 1970-es évek óta, amikor egy ország mintákat próbál beszerezni a Holdról. Korábban a Szovjetuniónak három robotizált, az Egyesült Államoknak pedig hat emberes küldetés során sikerült elérnie hasonló eredményt. Az amerikaiak mintegy 380 kilogramm, a szovjetek pedig nagyjából 300 gramm holdkőzetet hoztak a Földre.

Kína tavaly azzal írt történelmet, hogy első alkalommal jutottatott űreszközt a Hold túlsó oldalára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik