Tech

Vizsgálatot indított a TikTok ellen a Gazdasági Versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a TikTok videomegosztó közösségi oldal üzemeltetőjével szemben a felhasználók hiányos és megkésett tájékoztatása miatt. A hivatal közleménye szerint azért indított vizsgálatot az Egyesült Államokban bejegyzett, kínai tulajdonú szolgáltatóval szemben, mert azt valószínűsíti, hogy a vállalkozás nem a jóhiszeműség és tisztesség alapelvének megfelelően elvárható szakmai gondossággal tájékoztatja a fogyasztókat az online platform működésére vonatkozó lényeges információkról – így például a szolgáltatás igénybevétele során kezelt adatok köréről és azok felhasználásáról.

Jogsértés gyanúját veti fel az is, hogy az eljárás alá vont nem tette magyar nyelven hozzáférhetővé a magyarországi, egyébként magyar nyelvű kereskedelmi kommunikációival megcélzott fogyasztók számára a platform működésének és a TikTok szolgáltatásai igénybevételének legfontosabb feltételeire vonatkozó tájékoztatásokat.

A GVH azt valószínűsíti továbbá, hogy az eljárás alá vont nem az elvárható szakmai gondossággal jár el annak érdekében, hogy a gyermek- és fiatalkorúak reklámoknak való kitettségét moderálja a TikTok platform és szolgáltatás igénybevétele során.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

(Kiemelt kép: GettyImages)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.