Tech

Titokzatos objektumot foghat be a Föld gravitációja

Úgy tűnik, hamarosan új objektum kezd el keringeni bolygónk körül – írja az IFLScience. Bár már korábban is megjelentek kisebb, a Földnél pályára álló égitestek, úgynevezett miniholdak, a mostani nem feltétlenül természetes objektum.

Elképzelhető ugyanis, hogy egy, az 1960-as évekből származó űreszköz maradványával van dolgunk.

A 2020 SO-t októberben foghatja be a bolygó, és egészen 2021 májusáig Föld körüli pályán maradhat. Az objektumot több amatőr csillagász is figyeli, de már a profik érdeklődését is felkeltette.

Kép: Getty Images

Paul Chodas, a NASA munkatársa szerint a minihold a Surveyor-2 rakétájának maradványa lehet. A robotizált holdszonda 1966 szeptemberében indult útnak, missziója azonban sikertelen volt, a leszállóegység ugyanis a felszínbe csapódott. Az űreszközt szállító rakéta a Hold környékén tűnt el, most viszont visszatérhetett.

Chodas úgy véli, hogy hipotézise magyarázatot adhat az objektum különös pályájára, az elmélet igazolásához azonban további adatok kellenek. A szakértő szerint a 2020 SO épp úgy mozog, ahogy az egy Hold-misszióknál használt rakétától elvárható. A kutatók bíznak benne, hogy az objektum további elemzésével jobban megérthetik természetét.

Ajánlott videó mutasd mind

Afrikai meleg tör Magyarországra

Húsz fok feletti meleget hoz a kései vénasszonyok nyara, de a hétvégén komoly viharokkal fizethetjük meg az árát – tipikus nyári időjárási helyzet alakul ki hazánkban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.