Tech

Kibertámadás miatt halhatott meg egy beteg nő

A német hatóságok vizsgálják egy beteg elhalálozásának körülményeit, ami egy düsseldorfi kórház ellen elkövetett zsarolóvírus-támadás következménye lehet. A sürgős ellátásra szoruló nő azután hunyt el, hogy átirányították egy Wuppertal városában található kórházba, ami több mint 30 kilométerrel messzebb volt az eredetileg megjelölt, közelben található düsseldorfi intézménytől. A düsszeldorfi kórház ugyanis nem tudta őt fogadni, mivel egy zsarolóvírus bénította meg több mint 30 belsős szerverét.

Amennyiben a vizsgálatok után a nyomozók egyértelműen ki tudják jelenteni, hogy a kibertámadás eredményeként leállt kórházi rendszer idézte elő a tragédiát, ez lehet az első olyan példa a történelemben, amikor ember halálát közvetve zsarolóvírusos támadás okozta.

A rendőrség felhívására a kiberbűnözők elengedték a váltságdíjat, és a kórház rendszere is helyreállt a feloldókulcs átadása után. Eddig úgy sejtik, hogy egy széles körben használt kereskedelmi szoftverben megbújó sérülékenységen keresztül juthatott be a rendszerbe a kártevő. Az Associated Press arról is ír, hogy a kibertámadás valójában félrement, a bűnözők üzenetüket a közelben található egyetemnek címezték, ami az eredeti célpont lehetett.

(Kiemelt kép: GettyImages)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik