Tech

Ijesztő, hogy mire képes ez a katonai drón

Palmer Luckey neve ismerősen csenghet azok számára, akik követik a virtuális valósággal kapcsolatos fejlesztéseket, ő volt az, aki gründolta az Oculus Riftet, majd társalapítója lett az Anduril nevű, védelmi technológiákkal foglalkozó startupnak. Eddig főleg arról lehetett hallani, hogy egy veszélyérzékelési rendszert fejlesztenek, ami tornyokba, drónokba és járművekbe is telepíthető. Nagyobb port kavart a hír, miszerint a technológia iránt érdeklődik az amerikai határőrség is, akik akár virtuális határkerítés kiépítéséhez is felhasználnák a fejlesztést. A virtuális fal lényegében kamerákkal és mozgásérzékelő lézerekkel felszerelt tornyokból áll.

A startup most bejelentette új eszközét, a kicsi és csöndes Ghost 4 drónt, ami képes önvezérelten repülni, és a Lattice AI platformot használja, amivel fejlett adatgyűjtésre is képes. Az Anduril elmondása alapján 100 percig képes levegőben maradni egy töltéssel és rajban is tud belőle több darabot mozgatni egy operátor. A kialakítása hajtogatható, emellett a vizet és a homokot is bírja. Egy fokkal ijesztőbb, hogy szerelhető rá infravörös lézer mellett fegyver és akár rádiós kommunikációt zavaró műszer is. A cég leírása szerint számos célra bevethető, többek közt légi megfigyelésre, szállításra, behatolás visszahárítására.

Főleg, hogy a trumpista Luckey korábban úgy nyilatkozott: nem zárják ki, hogy a későbbiekben akár fegyvereket is fejlesszenek a hadsereg számára. Az Anduril egyben egy friss szerződést is kötött az amerikai határvédelemmel, több mint 36 millió dollárt kaptak a hónapban a mesterséges intelligenciával vezérelt megfigyelő tornyokért, júliusban pedig 200 millió dollárnyi befektetést kalapoztak össze különböző cégektől, köztük Andreessen Horowitztól és a Palantir-vezér Peter Thiel alapjától.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik