Tech

Jönnek a képernyő alá rejtett kamerával felszerelt mobilok

Mióta az okostelefonok elmaradhatatlan részévé vált az előlapi kamera, és a folyamatosan fejlődő technológia lehetővé teszi a kávák szinte teljes eltüntetését, azóta a gyártóknak egyre nagyobb fejtörést okoz, hogy miképp helyezzék el a készülékben az alapvetően apró, de a képernyő szempontjából mégiscsak zavaró szenzor(oka)t. Az Apple néhány éve indította el a szenzorsziget-őrületet, aztán megjelentek az első olyan készülékek, ahol a telefon tetejéből pattan ki a kamera, majd megkezdték hódító útjukat az olyan mobilok, ahol egy képernyőbe vágott lyukban található a szenzor.

Ezek persze csak félmegoldások, hiszen mind a szenzorsziget (angolul notch), mind a kameralyuk kihasít egy darabot a képernyőből, a felugró megoldásoknál pedig a mechanikus részek jelentik a sokakat zavaró gyenge pontot. Hamarosan viszont ennek mind vége lehet, lassan már tényleg érkeznek a kijelző alá rejtett egységek.

A kíínai Oppo és Xiaomi pedig már be is mutattak olyan megoldásokat, ahol a kamera nem egy képernyőbe vágott lyukban, hanem konkrétan a kijelző alatt, vagy annak részeként kerül a telefonba. Előbbi vállalat most újabb információkat árult el: a Xiaomi pénzügyi igazgatója, Shou Zi Chew a Twitteren közölte, hogy mérnökeik sikeresen elkészítették a harmadik generációs kijelző alá rejtett kameratechnológiájukat.

Sokat sejtetően még annyit tett hozzá, hogy a valódi teljeskijelzős eszközök már a sarkon vannak, jövőre tömeggyártásba kerülnek az első modellek.

A Xiaomi az első implementációkon csendben dolgozott, csak a második modell prototípusát villantotta meg tavaly, ami korántsem volt tökéletes, és még a fénykibocsátással is voltak problémák. Egy újfajta pixelrendezési megoldással viszont sikerült megoldani a dolgot.

Sokáig majdnem mindenki szentül meg volt róla győződve, hogy a Xiaomi Mi 10 Ultra lesz az első olyan okostelefon, amelynél a kijelző alatt bújik a kamera. Mivel a pár napja bemutatott készüléken még ott van a kameralyuk, ez a tipp nem jött be. A jelenlegi pletykák alapján a szeptember elsején bemutatkozó 5G-s ZTE Axon 20 lesz végül a várt modell, ami már ilyen megoldással érkezik.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.