Tech

Betört volt munkahelye adatbázisába a szoftvermérnök, hogy visszaszerezze a munkáját

Nem egy szokványos úton szerette volna visszakapni a munkáját.

Egy szoftvermérnököt a koronavírus-járvány közben kirúgták, és nemrégiben úgy döntött, ideje lesz visszaszerezni a munkáját. Ezt úgy képzelte el, hogy behackeli magát a korábbi munkahelyének az adatbázisába, és ott információkat töröl ki – írta az India TV News.

Vikesh Sharma azt találta ki ugyanis, hogy pénzügyi nehézséget okoz a vállalatnak azzal, hogy több ügyfél adatait is törli, ezért őt vissza kellene venni, hogy helyrehozza a dolgokat. Összesen 18 ezer sornyi adatot törölt, háromszázezer ügyfél számlázási adatait is, és nagyjából 22 ezer hamis bejegyzést hagyott maga mögött.

Ténykedését a cégnél észrevették, a vezérigazgató feljelentést tett, a rendőrség pedig megtalálta az IP-címe alapján.

A férfi később a rendőrségnek elmondta, hogy szenior szoftverfejlesztő volt a vállalatnál, de a karantén közben elbocsátották, mert nem tudtak megegyezésre jutni a fizetéséről.

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik