Tech

Sokan néznek pornót a gépen, amin dolgoznak, és ez nem jó

Amint a közösségi távolságtartást biztosító intézkedések mindennapjaink részei lettek, és a dolgozók folyamatosan szoknak hozzá új munkakörnyezetükhöz  (ami akár a saját nappali is lehet) –, a magánélet és a munka könnyen gyakran összemosódik. A mostanában több felnőtt tartalmat néző otthonról dolgozók fele (51 százaléka) úgy nyilatkozott, hogy a munkavégzéshez is használt készülékén folytatja ezt a tevékenységet.

Az új helyzetben a dolgozók csaknem egyharmada (31 százaléka) arról számolt be, hogy most a korábbinál több időt tölt munkavégzéssel. 46 százalékuk ugyanakkor azt mondta, hogy több időt tud a személyes tevékenységekre fordítani. Ez a változás talán annak tudható be, hogy az embereknek most nem kell annyit ingázniuk vagy utazniuk ahhoz, hogy eljussanak a munkahelyükre – derül ki a Kaspersky biztonsági cég friss jelentéséből.

A jelentésből az is kiderül, hogy a dolgozók nehezebben tudják elkülöníteni egymástól a munkát és a személyes tevékenységeket, különösen akkor, ha technikai eszközökről van szó. A vállalkozások számára aggasztó lehet, hogy a saját bevallásuk szerint

pornót néző dolgozók 51 százaléka azt állítja, hogy a munkájához használt készüléken nézi a felnőtt tartalmakat.

A dolgozók csaknem egyötöde (18 százaléka) ráadásul olyan készüléken teszi ezt, amelyet a munkáltatója biztosított a számára, 33 százalék pedig azt mondta, hogy a munkavégzéshez is használt saját készülékén néz felnőtt tartalmakat.

Fotó: GettyImages

A dolgozók 55 százaléka továbbá arról számolt be, hogy mostanában többet olvas híreket, mint mielőtt elkezdett volna otthonról dolgozni. Bár ez érthető, hiszen az emberek naprakészek akarnak lenni a koronavírussal kapcsolatos legújabb fejleményekből, az ilyen tevékenység 60 százalékát azon a készüléken végzik, amelyet munkavégzéshez is használnak.

Ez pedig akár malware-fertőzésekhez is vezethet, ha a dolgozók nem figyelnek oda arra, hogy milyen forrásokat és weboldalakat látogatnak.

A dolgozóknak az is szokásukká válik, hogy a személyes szolgáltatásokat munkavégzési célokra használják, ami növeli az árnyékinformatika potenciális kockázatát, többek között az érzékeny adatok nyilvánosságra kerülését. Például a dolgozók 42 százaléka a saját személyes e-mail címét használja munkaügyekhez, 49 százalékuk pedig úgy nyilatkozott, hogy nőtt az e-mail-használata, mióta otthonról dolgozik. 38 százalékuk olyan személyes üzenetküldő szolgáltatást használ, amelyet a munkahelyi IT-részleg nem hagyott jóvá, 60 százalékuk pedig gyakrabban használ chatszolgáltatást az új körülmények között.

(Kiemelt kép: GettyImages)

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.