Tech

Imádni fogjuk az Android újítását

A XDA Developers szúrta ki, hogy a készülő Android 11 főverzióban egy olyan funkció biztosan lesz, ami sok hajtépéstől kíméli meg a felhasználókat, legalábbis erről árulkodik a Google Pixel eszközökön már elérhető korai hozzáférésű verzió. A mai tepsitelefonok azért néha megesik a nagy kijelzők ellenére, hogy odatapicskol az ember, ahova nem kéne, és nagy igyekezetében olyan alkalmazást csuk be, amiben dolgozna.

Az Android 11-zel érkező újításnak köszönhetően

a véletlenül bezárt appok egy mozdulattal visszahozhatók lesznek,

ráadásul a benne készített szövegek, e-mailek sem vesznek el. Ezt egy pofonegyszerű trükkel fogják kivitelezni a fejlesztők: az appok a bezárásuk után nem tűnnek majd el teljesen. Ha megnyitjuk a megnyitott alkalmazások panelét, onnan még előhívhatjuk egy rövid ideig, a benne tárolt tartalommal.

Sajnos az XDA szerint egyelőre még korántsem tökéletes a jelenleg erősen fejlesztés alatt álló funkció, de megéri dolgoznia vele a Google-nek, mivel a konkurens iOS-ben semmilyen hasonló lehetőség nincs, így az Android lenne az első. Az Android 11 várhatóan ősszel jelenik meg.

(Kiemelt kép: GettyImages)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik