Tech koronavírus

A koronavírus az új emojikat is elveszi tőlünk

Az új emojik megalkotásáért (is) felelős Unicode Consortium még januárban jelentette be, hogy az Emoji 13.0 részeként idén 117 ikonnal bővül az eddigi kínálat: a 62 teljesen új hangulatjel mellett 55 új nem és bőrszín variáns lesz használható. Amit a nonprofit szervezet kitalál, azt minden gyártó és szolgáltatás (Apple, Facebook, Google, Twitter stb.) a saját dizájnjának megfelelően átalakíthatja, és a rendszerébe illesztheti. Jó eséllyel idén szeptemberől már mindenhol küldhetünk majd buborékteát, különféle nindzsákat, mosolyogva sírós arcot, kaliforniai paprikát, áfonyát vagy éppen gilisztát.

Jövőre viszont új emojik nélkül maradunk,

méghozzá a koronavírus miatt, ugyanis a Unicode Consortium egy blogbejegyzésben tudatta, hogy a járvány okán a Unicode 14.0 legalább fél évet csúszik, lekorábban jövő szeptemberben készül el, ami egyben azt is jelenti, hogy az új elemeket tartalmazó 14.0-s emojikészlet csak 2022-ben lesz használható.

Hogy a hírt mindenki fel tudja dolgozni, újra idetesszük az idén érkező kínálatot. Ezekkel és a régiek hangulatjelekkel kell majd valahogy megoldanunk a kommunikációt az elkövetkezendő két évben.

Fotó: Unicode Consortium

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik