Tech koronavírus

Így költöztetheti gyorsan az internetre az egész irodát

Minden korábbinál fontosabbá vált a cégek számára a távmunkára való berendezkedés, mivel a koronavírusos helyzet miatti korlátozások nagy eséllyel nem napokra, inkább hetekre szólnak. Szerencsére annak a tulajdonosnak, cégvezetőnek sem kell pánikba esnie, aki eddig nem különösebben készült fel a távmunka bevezetésére: rövid idő alatt megoldható, hogy a munka továbbra is hatékonyan haladjon tovább – csak nem az irodában, hanem egy biztonságos hálózaton.

A koronavírus-járvány miatt szerte a világon kényszerülnek otthonaikba azok az alkalmazottak, akiknek a munkajellegéből fakadóan lenne lehetőségük a home office-ból való munkavégzésre.  Ez nem csak a dolgozókat, de a cégeket is kihívás elé állítja, hiszen sokaknál eddig egyáltalán nem kellett ilyen módon, vagy legalábbis ekkora kiterjedtségben koordinálni a mindennapi teendőket az interneten és telefonon keresztül.

Minden korábbinál jobban előtérbe kerül a távmunka, ami egyben fel is hívja a figyelmet arra, hol tartanak ehhez szükséges infrastruktúra terén a cégek. A távolról dolgozás eddig csak az alkalmazottak egy szűkebb rétegénél volt jellemző, mostantól viszont érdemes hosszabb időszakban gondolkodni, mivel ez az állapot nagy eséllyel nem hetekre, hanem hónapokra szól.

Nem meglepő, hogy az Egyesült Államokban az elmúlt hetek alatt 53 százalékkal nőtt a virtuális magánhálózatok (VPN) felhasználóinak száma, javarészt azért, mert

a VPN-hálózatokon keresztüli kapcsolattal titkosíthatók és védhetők a céges adatok.

Egyelőre még sok külföldi, privát szektorban dolgozó cég számára okoz fejtörést az ilyen struktúrára való átállás, aminek ráadásul akár több száz dolgozót is el kell bírnia. Ha egyszerre ugyanis 500-an próbálnak meg csatlakozni a vállalat belső hálózatához, az komoly terhelést jelent. És akkor még nem is beszéltünk a szükséges tűzfal-szoftverekről, amelyek a kártékony támadásokkal szemben védenek.

Szerencsére a szolgáltatók számos eszközzel próbálják könnyebbé tenni az átállást és segíteni a vállalatokat, amelyeknek jelentős része nehezen birkózik meg egyedül az átállás komplexitásával . Mivel a helyzet gyors intézkedést igényel, ezért a legkevésbé stresszes megoldást egy komplett szolgáltatáscsomag választása jelentheti. Így az informatikai infrastruktúra távmunka kapacitása helyszíni kiszállás nélkül, néhány nap alatt bővíthető, ahogyan az adatok biztonságos elérési rendszere is 7 munkanap alatt felállítható felhőalapú megoldásokkal.

Rövid idő alatt is berendezkedhet hosszútávra

Ilyen módon még a gyors alkalmazkodást igénylő vészhelyzetben is jelentős időt tud spórolni a döntéshozó, ami a számok nyelvén kisebb bevételkiesést jelenthet.

Miközben az aktuális helyzet leginkább a gyors alkalmazkodásról és a kényszermegoldásokról szól, a megfontolt és időtálló döntések hozzásegíthetik a szervezeteket ahhoz, hogy megújult, digitális alapokra helyezett munkavégzéssel álljanak készen a koronavírusfertőzés okozta vészhelyzet megszűnésére, egy újabb, digitálisan érettebb, kiforrottabb munkaszervezésre

– vont gyors mérleget az elmúlt néhány nap tapasztalataiból Balogh Attila, a T-Systems vezérigazgató-helyettese.

„Jelen pillanatban a gyors reagálóképesség mindent visz” – fogalmazott a szakember, aki szerint emiatt is kardinális fontosságú, hogy a T-Systems akár hét munkanap alatt is képes lakhatóvá tenni egy felhős távmunkakörnyezetet, úgy, hogy ez helyszíni kiszállást sem igényel.

Az persze legalább ennyire fontos, hogy a működési folyamatok gördülékenyek legyenek és a munkahelyi hálózathoz a munkavállalók biztonságosan tudjanak csatlakozni. Balogh Attila szerint a T-Systems kivitelezőként, szolgáltatóként és tanácsadóként egyszerre három igényt is ki tud szolgálni: a infokommunikációs szolgáltatást (legyen szó mobil- vagy vezetékes netkapcsolatról, illetve telefonról), a szükséges informatikai infrastruktúrát, valamint a rendszerintegrációt.

Mivel a zökkenőmentes irodai munkavégzés és a munkavállalók vállalaton belüli és kívüli interakcióinak alapvető közege a személyes kommunikáció, ezért létfontosságúvá válnak ilyenkor a kollaborációs eszközök, az online meetingek. A különböző távmunka-csomagok ezért csoportmunka- és videókonferencia megoldásokat is tartalmaznak, amelyekkel a munkavállalók a saját munkaállomásukról hanggal és képpel tudnak becsatlakozni a közös egyeztetésekbe, amelyek során akár közösen szerkeszthetnek megosztott tartalmakat, ezáltal pedig tényleg úgy dolgozhatnak, akár egy irodában.

Bármennyire is a vészhelyzetnek szól, az átállásról hozott döntés Balogh Attila szerint hosszú távra szól.

Azzal együtt, hogy a home office általánossá tétele és az erre történő felkészülés még azoknál a cégeknél is meghaladhatja az aktuális erőforrás-, eszköz-, szolgáltatás-, valamint kompetenciaszintet, ahol már nem ismeretlen gyakorlat a távmunka, az előrelátóknál ez hosszabb távon sokat javíthat a működés rugalmasságán, ezáltal versenyelőnyként jelenhet meg már középtávon is

– véli a szakember.

Szponzorált tartalom

A cikk a T-Systems támogatásával készült.

Kiemelt kép: Getty Images

Így költöztetheti gyorsan az internetre az egész irodát 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik