Tech

Tényleg a történelem legnagyobb emberkísérlete zajlik a szemünk előtt?

Budapesten is utcára vonultak az újgenerációs mobilhálózat, az 5G ellenzői, akik attól rettegnek, komoly egészségügyi következményekkel jár a magasabb frekvenciájú sugárzás. Az aggódó csoport félelmei egyfelől érthetők ugyan, ám az összeesküvés-elmélet hívők miatt az értelmes vita összemosódik a háttérhatalmak és emberkísérletek tudománnyal nehezen összeegyeztethető területével.

Az 5G elterjedése számos új lehetőséggel kecsegtet: nagyobb sávszélesség, rendkívül alacsony válaszidő és nagyságrendekkel több eszköz egyidejű kiszolgálása –, hogy csak a legfontosabbakat említsük. A bázisállomások terjedésével párhuzamosan ugyanakkor egyre aktívabbak a technológiát ellenző hangok is. Január 25-én több országban is tüntetéseket rendeztek 5G Ellenes Globális Tiltakozás néven,

itthon Győrben és Budapesten volt megmozdulás.

Budapesten a Naphegy téren, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Digitális Jólét Program titkársága előtt gyúlt össze egy nagyjából 60 fős csoport, akik azt szeretnék elérni, hogy a kormány szüneteltesse a bázisállomások építését, amíg a tudomány egyértelműen nem tudja bizonyítani, hogy a technológiával járó elektromágneses sugárzás ártalmatlan az emberekre és az élővilágra. A szervezők egy nemzetközi petíciót is támogatnak, amiben az 5G ellenzői szintén ezt kérik az ENSZ-től, az Egészségügyi Világszervezettől, valamint az Európai Uniótól.

Emberkísérlet?

Amíg ez nem történik meg, addig ugyanis félő, hogy a történelem egyik legnagyobb emberkísérletéről van szó – derült ki a felszólalásokból. „Hol van ilyenkor az orbáni szabadságharc?”, „Üzleti érdek vs. egészségvédelem!”, „Bizonyítsák be, hogy ártalmatlan!” – hirdették a táblák.

Ahogy az esemény nyitóbeszédében Fekete Krisztina szervezőtől elhangzott: „az 5G növelni fogja a rádiófrekvenciás sugárzásnak való kitettséget a már működő, 2-3-4G hálózatok mellett, az 5G bevetése embereken és a környezeten való kísérletezésnek minősül, amelyet a nemzetközi törvény bűncselekményként tart számon”.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Az összejövetelen felszólalók között akadt orvos, környezetmérnök-hallgató, laikus építészmérnök, természetgyógyász és több aktivista is. Viszonylag hamar terítékre került

a mikrochipes pelenkáktól és fésűktől való rettegés, a gondolatolvasásra és arcfelismerésre támaszkodó államok, az előfizetőiket kinyíró profitéhes telekommunikációs cégek, valamint a folyamatosan kütyüző, butuló társadalom kritikája, illetve az elektroszmogtól zavart aurák tisztítása is.

Csak úgy kapkodtuk a fejünket, mennyire szörnyű hely a Föld.

Az erősebb tételmondatok szerint rá kell ébrednünk, hogy a cégek rajtuk tesztelnek, a háttérhatalom pedig meglopja az embereket és az országokat. Hamarosan fejfájástól, álmatlanságtól, feledékenységtől fogunk szenvedni, mert az 5G már olyan mértékű sugárzást jelent, mintha egy nagy mikrohullámú sütőben lennénk, menekvés pedig nincs előle.

Most akkor meghalunk?

Elsősorban az 5G-t jellemző, úgynevezett milliméteres hullámhosszú spektrum kiterjedt(ebb) használata kelt aggodalmat a civilek körében, mivel a 6 GHz feletti sávokat eddig nem, vagy csak elvétve használták a telekommunikációs hálózatok. A magas frekvencia és a közelebb telepített, sűrűbben elhelyezett adótornyok az aggódó hangok szerint nagyobb terhelést rónak az emberekre.

Tudni kell, hogy a különféle elektromágneses sugárzások a hullámhossztól függően eltérően hatnak az élő szervezetekre. Meg kell különböztetni az ibolyántúli fénynél magasabb frekvenciájú, úgynevezett ionizáló sugárzásokat (például a röntgen vagy gamma, amelyek hatnak a DNS-re, és valóban okozhatnak rákot), illetve az alacsonyabb frekvenciájú variánsokat, amelyek nem ionizálnak.

Ide tartozik a mikrohullámú tartomány is, ami a látható fény alatt van: ilyennel működik például a wifi a lakásban. Ebbe a tartományba esik az 5G is, aminek nincs nagyobb kockázata, mint egy átlagos vezeték nélküli hálózatnak. Az 5G által használt milliméter frekvencia még mindig a látható fénynél alacsonyabb spektrum része, és nem ionizál, mint a röntgen vagy a gammasugár.

Mit is kell bizonyítani?

A tudomány mai állása szerint nincsen bizonyíték arra, hogy az 5G-hálózatoknak egészségügyi hatásai vannak, mert több éven át tartó vizsgálatokat még nem végeztek – ebben igazuk van a tiltakozóknak. Mivel az 5G adótornyok csak most épülnek, eddig nem volt lehetőség valós körülmények közt tesztelni a hatásukat. Röviden: egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy az 5G káros, de arra sem, hogy ártalmatlan. A különbség a valószínűségben van: jóval kisebb az esélye annak, hogy káros a technológia.

Fotó: Marjai János / 24.hu

A sokat emlegetett daganatos betegségekkel kapcsolatban ki kell emelni: nem bizonyított, hogy a mobilhasználatból eredő sugárzás bármiféle egészségügyi kárt okoz az emberi szervezetben. Sok 5G-ellenes említi ezen a ponton, hogy a WHO 2011-ben az esetlegesen rákkeltő kategóriába vette fel a mobiltelefon-használatot. Ám 320 egyéb más anyagot és hatást is ide soroltak az aloékivonattól a dízelolajon át a tűzoltók munkahelyi ártalmáig. Csak erre hivatkozva lehetne tüntetni akár a kávéfogyasztás, a hajfestés, a kipufogógázok és az ólmozott benzin ellen is.

Az NMHH is beszállt a vitába

Az idehaza az 5G-frekvenciák kiosztásáért felelős Nemzeti Hírközlési- és Médiahatóság (NMHH) tavaly a Magyar Hangnak adott tájékoztatásában is közölte álláspontját a felmerülő aggodalmakkal kapcsolatban. A hatóság szerint az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az Európai Unió Egészségügyi, Környezetvédelmi Kockázatok Tudományos Bizottsága (SCHEER) vagy az amerikai National Cancer Institute folyamatosan kutatják, hogy a mobileszközök által használt frekvenciák milyen hatással vannak az emberi szervezetre. A vizsgálatok során az elmúlt évtizedekben ugyanakkor senki nem talált tudományosan alátámasztott bizonyítékot az 5G vagy más mobilhálózat daganatkeltő, vagy bármilyen, az egészségre esetlegesen káros hatására.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Fontos adalék továbbá, hogy a WHO összefoglalói szerint az elmúlt évtizedekben a mobilok terjedésével párhuzamosan nem nőtt érdemben a tumoros elváltozások száma, sem az agyban található idegsejtek védelmét ellátó gliasejteknél, sem a jóindulatú szívdaganatoknál, sem a kötőszöveti elváltozásoknál.

A hatóság hozzátette: rendszeresen végeznek méréseket arra vonatkozóan, hogy a magyarországi határértékeket elérik-e a frekvenciákon használt vagy használni tervezett technológiák, és rendre az derül ki, hogy alatta maradnak.

Tudni kell, hogy az 5G-re használni kívánt frekvenciák – ahogy korábban – jelenleg is használatban vannak, csak más célokra, például műsorszórásra szolgálnak, tehát hatásukról már sokéves tapasztalatunk van

– írta cikkében az NMHH főigazgató-helyettese, Vári Péter, amiben az 5G-t kritizáló Tanka Endre agrárjogi oktató-kutató véleménycikkének felvetéseit cáfolta.

Elhullanak a madarak, meghalnak a méhek

Egy környezetgazdálkodási és agrármérnöknek tanuló egyetemi hallgató, Kondor Szabina Bettina inkább az élővilággal kapcsolatos aggodalmainak adott hangot. Beszédében tágabb értelemben véve kritizálta, hogy már így is rengeteg az elektromos hulladék, a ritka földfémek bányászata kizsákmányolja a környezetet. Ezek valóban problémát jelentenek, ez nem is kérdés, és nem véletlenül próbálnak a technológiai cégek is (például az Apple) környezettudatosabbak lenni.

Kondort főként a madarak és méhek pusztulása aggasztja, bár kérdésünkre kifejtette, természetesen ezért nem csak a sugárzás lehet a felelős, többtényezős a dolog: egyebek mellett a környezetszennyezés, az esőerdők kivágása, a pálmaolaj termesztése a megoldandó problémák, a sorban csak újabb adalék az újgenerációs mobilhálózat.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Az 5G-ellenesek előszeretettel hozzák példának azt a 2018 novembere óta terjedő hírt, hogy Hollandiában rejtélyes módon 300 madár halt meg egy hágai parkban, ahol hónapokkal előtte 5G torony épült, így vélhetően az állomás végzett az állatokkal. Ez viszont egyértelműen álhír, ami a Snopes tényellenőrző szerint sem igaz. Az állatok valóban elpusztultak, de nagy eséllyel mérgezés miatt, az 5G-s teszteket ráadásul hónapokkal korábban végezték, mindössze egy napig.

De kinek áll ez érdekében?

Az 5G elleni kritika valójában nem meglepő. A történelem során bármely új technológia megjelenésekor mindig volt olyan csoport, amely a félelmeit hangoztatta. Az újítások velejárói az összeesküvés-elméletek, álhírek, a mai világban már a kétes forrású YouTube-videók is. David Grimes fizikus és rákkutató szerint a mobilipar és a rádiófrekvenciás sugárzással kapcsolatos félelmek régóta jelen vannak,

de az 5G-s összeesküvés-elméletek a korábbiaknál is vadabbak, holott a mögötte lévő technológia nagyban egyezik a 4G-vel.

Ahogy a madarak haláláról szóló álhír terjedésének, úgy az 5G-ellenes mozgalomnak is a közösségi média adott táptalajt. A Wired e témát boncolgató cikke szerint az első Stop5G csoportot a holland UFO-kutató John Kuhles alapította még 2018-ban, és főleg ezen csoport tagjai által terjedtek a megölt madarakról szóló félremagyarázások. Ugyanebben az évben szaporodtak el az 5G-apokalipszisről szóló – állítólag orosz eredetű – posztok, amelyek rákkal, orrvérzéssel, kísérletezéssel riogattak. A budapesti tiltakozás során is ezeket a félelmeket fogalmazták meg. Nem véletlen, hogy akad olyan elmélet, ami szerint a saját hálózatukat otthon építgető oroszok dezinformációval próbálják lassítani a nyugati fejlesztéseket, többek közt a tiltakozókon keresztül.

Fotó: Marjai János / 24.hu

A tüntetés egyik szervezőjét, Fekete Krisztinát arról kérdeztük, nem érzi-e problémának, hogy az 5G-ellenesek ügye összefonódik a chemtrailtől rettegőkkel, a védőoltás-ellenesekkel és a különféle konteók hívőivel. Fekete szerint arra törekszenek, hogy hitelesek legyenek, a tömeghez pedig bárki kapcsolódhat hite és világnézete szerint.

Senki ne vegye úgy, hogy a világvégét hangoztatjuk, és összeesküvés-elméleteket állítunk fel. Itt egy olyan nemzetközi esemény köré csoportosuló, bármilyen nézetű emberekről van szó, akik a tudósok és kutatók által hangoztatott tényekre figyeltek fel

– fejtette ki különböző kutatásokra hivatkozva, amelyekről a központi 5G-ellenes oldalakról tájékozódik.

Nagy kérdés, hogy miért akarnának megölni minket

A magyar tiltakozás szervezője által említett sokszínű nézeteket mi is tapasztaltuk, amikor a résztvevőket kérdezve választ kerestünk arra, miért is akarnák megölni a telekommunikációs cégek a saját előfizetőiket, ha egyszer belőlük származik a profit?

Az orvos-természetgyógyász Dr. Czeizel Beatrix szerint – akit a csillagnemzetségek és lélekcsaládok is erősen foglalkoztatnak – az 5G katonai célokra fejlesztett eszköz, és az írott történelemben még nem vetettek be ilyen veszélyes technológiát, 2021-re le lesz fedve a bolygó 5G-vel, a madarak százasával fognak hullani, az embereket pedig fülcsengés, orrvérzés, memóriazavar és demencia sújtja majd.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Kérdésünkre, hogy miért éri meg a döntéshozóknak, hogy megsüssék a bolygót, arra ő maga is keresi a választ.

Ez a legnagyobb kérdés, hogy érheti meg a nagypolitikának és a katonai és hadászati érdekeknek, hogy közben minden elpusztuljon, nekik is vannak gyerekeik, de minden bizonnyal a szűk elit ezt megoldotta magának okosban

– mondta az orvos-természetgyógyász. A háttérből hangzó bekiabálások szerint a kiváltságosok valószínűleg bunkerekben húzzák majd meg magukat.

A helyzet tehát több szempontból sem egyszerű: a tudományos módszertan alapvetése ugyanis, hogy bizonyítható dolgokat keres, és nem azt, ami nem bizonyítható. Másrészt pedig – amennyiben valóban nem látható, felsőbb erők mozgatják a világot, akik nem akarják, hogy az emberek ráébredjenek az igazságra – különösen nehéz lesz bizonyítani, hogy mégsem kellene annyira félnünk.

(Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik