Tech

Rengeteg pénzt bukhat, ha letöltötte ezeket az appokat

A Sophos kiberbiztonsági cég tavaly év végén hívta fel rá a figyelmet, hogy 2020-ban vélhetően egyre elterjedtebbek lesznek az úgynevezett „fleeceware” appok, amik előfizetésekkel visszaélve csalnak ki pénzt a felhasználóktól. Tavaly szeptemberben több ilyen alkalmazást is azonosítottak, amiket azóta ugyan a Google eltávolított, de a probléma ettől még nem szűnt meg.

A kutatók friss jelentése szerint nemrég újabb 24 ilyen típusú alkalmazást találtak, amiket együttesen több mint 600 millióan töltöttek le. Az átverős szoftverek fejlesztői az áruház azon modelljével élnek vissza, hogy egyes ingyenes appok megadott próbaidő után automatikusan fizetőssé válnak. Az ártalmatlan, hagyományos appok esetében nincs szó csillagászati összegekről, jellemzően 1-10 dollár közt kell fizetni mobilappok használatáért, ám a becsapós appok több száz dollárt vagy eurót szívtak le a számlákról, akár 30-60 ezer forintnak megfelelő összeget.

A nemrég azonosított kártékony appok. Forrás: Sophos

A módszer azért különösen veszélyes, mert a szoftverek önmagukban nem tartalmaznak kártékony kódot és vírust, nincs semmilyen gyanús jel (mondjuk felugró ablak), ezzel ellenben átverik a felhasználókat az indokolatlan összegekkel, hiszen senki nem fizetne ki 100 dollárt egy képszerkesztőért vagy jósoló appért.

A csalók jellemzően több hónap helyett mindössze pár napnyi próbaidőt szabnak meg, utána már szívják is le a pénzt. Ez úgy valósulhat meg, hogy már az ingyenes időszakra való regisztráláskor is elkérik a bankkártya-adatokat. Érdemes hát szkeptikusnak lenni az olyan szoftverekkel szemben, amiket például csak három napig lehet ingyen használni, és hetente kérik a pénzt. Ebben az esetben az értékelések átnézése sem elég, mert a fejlesztők rengeteg pozitív visszajelzést hamisítanak az alkalmazás adatlapján, hogy a negatív értékeléseket adó dühös károsultakat ellensúlyozzák a gyanú elkerülése miatt.

Heti húszezer forintot szív le a jósalkalmazás. Forrás: Sophos

A felhasználók pedig maguk is figyelmetlenek, hiszen a felhasználási feltételekben is olvasható, hogy az összeg automatikusan levonásra kerül, ha nem mondják le a trial verziót. Sokan nincsenek tisztában azzal sem, hogy az app törlése nem jelenti azt, hogy egyben az előfizetést is lemondták, azt külön lépésben kell megtenni.

Tehát ha az alkalmazást simán csak törölte a mobilról, a helyzet még korántsem oldódott meg, ellenben nagyon meglepődhet, ha egy hónap múlva ránéz a bankszámla-kivonatára.

Az üzleti modellről bátran elmondható, hogy átlépi az etikai határokat, mégis sikeres. A felhasználók adott százaléka megfeledkezik a feliratkozás megszakításáról, és ha még csak a milliós letöltésekkel rendelkező programok letöltőinek kicsi szeletéről is van szó, ekkora összegek mellett busás pénz üti a fejlesztők markát.

A frissen felfedezett fleeceware appok:

  • Astrofun
  • Easysnap
  • VCUT
  • Face X Play
  • Fortunemirror
  • Filmigo
  • Go Keyboard
  • Go Keyboard Lite
  • Go SMS Pro
  • Go Recorder
  • Go Security
  • Z Camera
  • Master Recorder
  • S Photo Editor
  • Wonder Video
  • Clipvue
  • Filmix
  • Photo Recovery & Video Recovery
  • ScreenRecorder
  • V Recorder
  • V Recorder Lite

(Kiemelt kép: iStock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik