Tech

Furcsa perverziót elégít ki ez a weboldal

Rengetegen használják a mesterséges intelligencia adta lehetőségeket arra, hogy nem létező tereket és karaktereket generáljanak, egy művészcsoport viszont most szokatlan dologra használja fel a technológiát: mesterséges lábfotókhoz.

A thisfootdoesnotexist.com címen található weboldalt kifejezetten arra a célra hozták létre, hogy a felhasználók számítógép által generált lábfotókat kérhessenek, ehhez csak egy megadott számra kell üzenetet küldeniük. A projekt mögött álló MSCHF csoport korábban már többször is bekerült a hírekbe azzal, hogy vicces módon karikatúráznak ki modern jelenségeket, most éppen a lábfejes képekkel kereskedőket és az ő felvevőpiacukat.

Forrás: thisfootdoesnotexists.com

A furcsa szolgáltatás mögött valójában fejlett megoldások húzódnak, a képeket „generatív ellenséges hálózatok (GAN) segítségével állítják elő. Ennek a koncepciónak a lényege, hogy két mesterséges intelligencia segíti egymást a tanulásban olyan módon, hogy például míg az egyik valósághű képeket próbál előállítani mondjuk egy kiskutyáról, addig egy másik elemzi az eredményt, és eldönti, hogy a képek valódiak vagy mesterségesek. A két neurális hálózat gyakorlatilag egymásra támaszkodik a tanulási folyamatban, maguknak állítanak elő újabb inputokat – ez esetben lábfejeket.

A külföldi techportálok természetesen csak az algoritmus képességeinek tesztelése végett többen is próbálgatták az algoritmust. A Vice beszámolója szerint egyes lábfejek mintha leginkább egy torzszülötthöz tartozhattak volna, valódi „rémálomként” írták le őket. A fotókat egy chatbot küldi el a felhasználóknak, de a tesztek alapján ez sem működik tökéletesen, a robot nem mindig érti meg a „stop” szót, és utána is továbbra küldi a képeket.

A készítők a weboldal leírása szerint arra az abszurd jelenségre szeretnének rávilágítani, hogy egyes emberek lefotózzák a lábukat, hogy aztán pénzért eladják másoknak a neten, és hogy mennyire furcsa, hogy egy sokak számára ártatlan, hétköznapi testrész mások számára szexuális töltetű objektum lehet.

(Kiemelt kép: iStock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik