Tech

Nem túl klímabarát lépést fontolgat a klímavészhelyzetet hirdető főváros

A Fővárosi Közgyűlés az alakuló ülésén egyhangúan szavazta meg a klímavészhelyzet kihirdetését, ugyanakkor már az első rendes ülésükön elfogadtak egy olyan, klímabarátnak nehezen nevezhető javaslatot, ami arra irányul, hogy megvizsgálják az autómegosztó cégek kedvezményrendszerének kiterjesztését az elektromos autók mellett a benzinüzeműekre is. Egy 2016-ban érvénybe lépett szabályozás szerint az elektromos közautók szinte bárhol parkolhatnak, nem kell fizetni érte, a benzinüzeműek után viszont igen. A rendelkezés mögötti elv pont az, hogy a benzinüzeműnél jóval környezetbarátabb elektromos járművek használatára ösztönözze az autómegosztós cégeket.

Dorosz Dávid, a klímavédelemért felelős főpolgármester-helyettes az Indexnek úgy nyilatkozott: a határozat olyan előkészítő felülvizsgálatot céloz, amivel a carsharing megoldások terjedését elő lehet segíteni. Ezen belül kiemelten vizsgálni fogják, hogy, érdemes-e a free-floating (bárhol parkolás) helyett az állomás alapú megosztás (lásd Bubi-biciklik) erősítése. Dorosz véleménye szerint az utóbbi jobban biztosíthatná, hogy mindig legyen elérhető jármű, valamint könnyebb lenne az autókat lerakni, hiszen a parkolás carsharing autóval is sokszor probléma.

A főpolgármester-helyettes hozzátette: csak olyan irányú módosítás fogadható el, ami egyezik Budapest zöld és klíma céljaival és a lakossági igényeket is a legjobban segíti.

Hogy ezekkel a célokkal mennyire egyeztethető össze, hogy a közösségi autós vállalkozások már a környezetszennyezőbb benzinüzemű járműveket is ingyen parkoltathatnák, így megszüntetve az érdeket az elektromos flotta bővítésére, az még kérdéses. Ahogy azt az Index is megjegyzi cikkében, a változás egyik nagy nyertese a MOL Limo lenne. A cég 450 közösségi autójából 300 benzines, és bár a cég az induláskor azt ígérte, hogy 2020 végére a 300 benzines Volkswagen Upot elektromos autóra cserélik, valójában szintén benzines Kia Picantók váltják őket.

A témával kapcsolatban megkerestük Kerpel-Fronius Gábort is, a főpolgármester-helyettes szerint a robbanómotoros autók esetében nem szándékoznak ingyenes parkolást bevezetni. A lehetséges módosítást épp a klímavészhelyzet miatt tárgyalják, célja a carsharing használatának árcsökkentése, illetve a szolgáltatás népszerűsítése a fővárosban. A szempontok vizsgálata során a városvezetés a szolgáltatókkal is konzultál.

Kiemelt kép: Máthé Zoltán /MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik