Ezek a Samsung telefonok kapnak Android 10-et a közeljövőben

Végre kaptunk egy listát, amin láthatók a frissülő készülékek és a menetrend.
Kapcsolódó cikkek

A Samsung sosem tartozott azon gyártók közé, akik „elkapkodják” a készülékeik frissítését, ha a legújabb Androidról van szó, és nincs ez másképp az Android 10 esetében sem, hiszen eddig csak kevés információ érkezett a dél-koreai gyártótól, hogy a felhasználók mikor várhatják az új rendszer érkezését. Szerencsére ennek most vége, hiszen kikerült az internetre egy olyan képernyőmentés, amin szépen fel van sorolva, hogy mely készülékek és mikor kapják meg a Google legújabb mobil operációs rendszerét.

A kiszivárgott lista szerint leghamarabb a tavasszal bemutatott Galaxy S10 készülékek, illetve a Galaxy M20 mobil kapják meg a várva várt frissítést. Mindez ugyanakkor erősen tájékoztató jellegű információnak tűnik, ugyanis Németországban és Lengyelországban például már most tölthető az S10 mobilokra a stabil Android 10 – szóval simán elképzelhető, hogy az alábbi felsorolásban szereplő telefonok és táblagépek is jóval hamarabb megkapják az új szoftvert, mint ahogy az fel van tüntetve.

2020 januárban frissülő Sasmung készülékek:

2020 februárjában frissülő Sasmung készülékek:

2020 áprilisában frissülő Sasmung készülékek:

2020 májusában frissülő Sasmung készülékek:

2020 júniusában frissülő Sasmung készülékek:

2020 júliusában frissülő Sasmung készülékek:

2020 augusztusában frissülő Sasmung készülékek:

2020 zeptemberében frissülő Sasmung készülékek: