Tech

Emberi hiba miatt omlott össze az európai navigációs rendszer

Korábban a témában:

Emberi hiba és a nem megfelelő menedzsment okozhatta az Európai Unió műholdas navigációs rendszerének (Galileo) néhány hónappal ezelőtti leállását, írja az MTI. A Politico brüsszeli híroldal által ismertetett dokumentum szerint egy bizonyos berendezés nem megfelelő működése állt a zavar mögött a földi irányítóközpontban, amelyet a karbantartás során elkövetett emberi hibák okozhattak.

Összeomlott az EU műholdas navigációs rendszere
Egyelőre nem tudni, mikorra tudják helyreállítani, már négy napja tart a hiátus.

Emellett ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a programot három, egymással versengő intézmény irányítja, és nem egyértelmű közöttük az utasítási lánc minden területen. A napi működést az Európai GNSS Ügynökség (GSA) biztosítja, azonban a beszerzésekért és a technikai műveletekért az Európai Űrügynökség (ESA) a felelős, míg a projekt politikai oldala és az átfogó ellenőrzés az Európai Bizottság illetékes főigazgatósága alá tartozik. A szakértők úgy vélik, hogy nagyobb autonómiát kellene adni a GSA-nak, de legalábbis a feladatok világosabb megosztására lenne szükség.

Az eddig mintegy tízmilliárd euróból kiépített rendszer júliusban nagyjából egy hétre leállt.

A Galileo még mindig a tesztelés fázisában van, miután hosszú késések után 2016-ban indította el kezdeti szolgáltatásait a közigazgatási szervek, a vállalkozások és a lakosság számára. Eddig huszonhat műholdat lőttek fel, a tervek szerint még négyre van szükség ahhoz, hogy a rendszer teljes kapacitással üzemelhessen, várhatóan jövő évben.

A Galileo-programot az 1990-es évek közepén indította el az EU és az Európai Űrügynökség azzal a céllal, hogy függetlenítsék Európát az amerikai GPS-rendszertől, amelynek szabadon elérhető szolgáltatásait az üzemeltető nemzetközi konfliktus esetén blokkolhatja.

Már egymilliárd mobilozót ér el a GPS szuperpontos utódja
Mérföldkőnél az Európai Unió műholdas navigációs rendszere, a Galileo.

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.