Tech

Van, ahol már a Facebook lájkszámlálója is eltűnt

A Facebook először az Instagram képmegosztón kezdte tesztelni azon kezdeményezését, hogy elrejti a lájkszámlálót annak érdekében, hogy megvédje felhasználóit az irigységtől és az öncenzúrától. Szeptember elején írtunk róla, hogy ennek nyomán valószínűleg a nagy kék közösségi oldalon is elkezdik tesztelni a változtatást, nem is kellett sokáig várni. Első körben ausztrál felhasználók szűk körének tűnhet fel péntektől kezdve, hogy mások posztjánál nem látják a kapott lájkokat, reakciókat, videók esetében pedig a megtekintések számát. A saját bejegyzéseknél azonban marad minden, ahogy eddig is.

Egyelőre még nem tudni, hogy más országokban is várható-e a tesztüzem, és hogy végül élesben is bekerül-e a változás majd a jövőben.

A közösségi oldal célja egyrészt az, hogy a felhasználók ne egymáshoz hasonlítsák magukat, és a kapott lájkok alapján határozzák meg posztjaik értékét.

Az Instagramon egyébként pozitív fogadtatást kapott az ötlet, a felhasználók szerint valóban sokkal jobban érzik magukat azóta, hogy nem látják a szívecskék számát – ez már annyira nem igaz az influenszerekre, akik szerint fontos funkciót venne el tőlük a közösségi oldal.

Tíz éve határozzák meg életünket a lájkok
Már egy évtizede, hogy létezik a lájk gomb, ami átalakította az internet, és fontos dolgokra világít rá az emberekkel kapcsolatban.

(Kiemelt kép: GettyImages)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik