Tech

Ez most a világ legerősebb androidos mobilja

A kínai Vivo a napokban rántotta le a leplet a Vivo NEX 3 nevű készülékéről, ami több szempontból is egy formabontó okostelefon. Külsőre az egyik legfeltűnőbb eleme, hogy úgynevezett  vízesésszerű képernyővel került forgalomba, aminek a lényege, hogy a kijelző lényegében 90 fokban „lefolyik” az oldalakon, és a gyártó mindezt megfejelte azzal, hogy minden fizika gombot száműzött a telefonról, ami egyaránt kapható 4G-s és 5G-s változatban is.

Fotó: Vivo

A Vivo NEX 3 ugyanakkor nemcsak a külalakját illetően különleges, hiszen a burkolat alatt kifejezetten erős hardver lapul, annyira erős, hogy a telefonok teljesítményének mérésére szakosodott AnTuTu mérései alapján most ez a világ legerősebb okostelefonja. A  8 GB RAM-mal, 256 GB tárhellyel és Snapdargon 855 Plus chipsettel szerelt modell 493 797 pontot gyűjtött össze, ami több, mint a kifejezetten játékra tervezett Xiaomi Black Shark 2 Pro vagy az ASUS ROG Phone 2 teljesítménye.

Az impozáns hardver mellé három hátlapi kamera társul: a fő szenzor egy 64 megapixeles Samsung ISOCELL Bright GW1, amit egy 13 megapixeles ultraszéles és egy 13 megapixeles telefotós lencse egészíti ki. A hatalmas, 6,89 hüvelykes AMOLED kijelzőn természetesen nincs se kameralyuk, se szenzorsziget, a 16 megapixeles szelfikamera a készülék tetjéből ugrik ki. Mindezt 44 wattos gyorstöltés, és egy kifejezetten méretes, 4500 mAh-s akkumulátor egészíti ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik