Tech

Új kezdeményezéssel mentené meg a Földet a Vasember, de most a valóságban

Robert Downey Jr. neve mára egybefonódott a Marvel-filmek Vasemberével, a milliárdos tudóssal, ami nem csoda, hiszen már 11 éve személyisíti meg a karaktert. A híres színész kedd este meglepő húzással állt elő az Amazon gépi tanulással, automatizációval és robotikával foglalkozó re:MARS nevű konferenciáján. Miután előadást tartott elismert szakemberek előtt a Marvel-univerzumról, a Vasember ruháinak fejlődéséről, illetve saját drogfüggőségéről, és úgy tűnt, hogy csak szórakoztatni ment a nagyérdeműt, bejelentette a Footprint Coalition tudományos szervezet megalapítását.

A cél, hogy a robotika, a mesterséges intelligencia és a technológia adta lehetőségeket kiaknázva egy évtized alatt látványosan csökkentsék az emberiség karbonlábnyomát. A szénlábnyom az emberi tevékenység környezetre gyakorolt hatásának mértéke, ezzel mérhető, hogy mennyiben járulunk hozzá a globális felmelegedéshez, az összes üvegházhatású gáz kibocsátását takarja. Minél nagyobb a karbonlábnyom, annál nagyobb az éghajlatváltozásra mért hatás.

Fotó: Mark RALSTON / AFP

„Félreértés ne essék, nem játszom meg azt, hogy értem azokat az összetett problémákat, amikkel fajként állunk szemben, csak mert a színészi munkám során egy géniuszt alakítok.” – fűzte hozzá.

A színész ígérete szerint az egyelőre még működő honlappal sem rendelkező szervezet hivatalosan 2020 áprilisában kezdi meg munkáját, ő pedig kiemelt projektjének fogja tekinteni azt az indulást követő 11 évben. Az ötletről pár hónappal ezelőtt egyeztetett számos robotikával és nanotechnológiával foglalkozó szakemberrel, de azt pontosan még nem tudni, hogy hogyan és milyen módon kívánják elérni céljukat, a részletek még váratnak magukra.

(Kiemelt kép: Mark RALSTON / AFP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik