Tech esport

Még meg sem jelent, de már most magyarázkodni kell miatta

A Frogwares videojáték-fejlesztő cég igyekszik elhatárolódni Howard Phillips Lovecraft rasszista ideológiájától készülő játékukban, a The Sinking Cityben – írja az OnlySp. A programot a 20. századi legendás horroríró, Lovecraft művei ihlették.

Az egyébként úttörő szerző xenofób és rasszista volt, kirekesztő gondolatai pedig több művét is átitatták.

Sajtóértesülések szerint a játék bevezetőjében egy felirat figyelmezteti majd a felhasználókat Lovecraft veszélyes ideológiájára.

Erre szükség is lehet, hiszen a The Sinking Cityben szintén bőven akadnak majd rasszista és idegengyűlölő karakterek.

A fejlesztők szerint fontos kiemelni, hogy a fentiek nem a központi témát adják a játékban, csupán újabb elemet jelentenek a The Sinking City világában. Kérdés persze, hogy a közönség miként fogadja majd az ideológiai kérdéseket.

The Sinking Cityben a játékosok egy magándetektív bőrébe bújhatnak, akinek egy elárasztott massachusettsi városban kell felgöngyölítenie egy rejtélyt. A történetben olyan Lovecraft műveiből jól ismert szereplőkkel is találkozhatunk majd, mint Cthulhu. A program előreláthatóan június 27-én fog megjelenni PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re.

Kiemelt kép: Frogwares

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

South-African writer John M.Coetzee, Nobel Price for literature, poses for photographers in Rome, 22 June 2004 during a literature festival. AFP PHOTO/ Tiziana FABI (Photo by TIZIANA FABI / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.